Első rész
Szeptember
Egy kivételesen rossz kezdet az életemben
Demi
2013.szeptember.13. Csütörtök
Ha megakartok ismerni elég, ha annyit szögezek le, hogy éppen menekülök, hogy mi elől, az egész elcseszett életemtől.
Nincs mit szépíteni az életemen maga volt a pokol.
Magam mögött hagytam a fél életemet, amit egy remek srác jelentet. De pontosan tudtam, hogy nem ezt képzeltem el magamnak, ezért fogtam magam és neki vágtam a félországnak.
A Yale egyetemhez.
De, ahogy itt ácsorgok a repülőtér csarnokában megbántam, hogy eljöttem otthonról.
Taxit fogtam és elindultam az új életem felé.
Már semmi baj nem fog adódni.
Mekkorát téved az ember.
- Mi?! - Teljesen ki voltam akadva a hírtől. - Azt mondja, hogy nincs szoba a számomra a kollégiumban?! - kérdeztem fojtott hangon, magamba erőltetve a késztetést, hogy megfojtsam a titkárnőt.
Kikérem magamnak.
- Sajnálom, de nincs helyünk - Dehogy sajnálod! - gondoltam feszülten. Na, jó a New York-i napom jól kezdődik. - Mivel maga nem úgy jött az egyetemre, mint a többi diákunk, sajnos a szobája is elkelt. Addig átnézheti ezeket a hirdetéseket, sok diák költözik össze - nyújtotta felém a Paksa métát. Jézusom, mire én ezen át megyek a hold is magasan fog világítani az égen. Kitámolyogtam az irodából az óra rendemmel és a könyveimmel.
Az udvarra érve egyenesen a kávé bódéhoz siettem, az agyam folyton kávét hajtogatott. Leadva a rendelést, erős kávé és sok-sok tejszínhabbal. Hatalmas faliújság elé lépek, megannyi hirdetést böngésztem át, majd megtaláltam azt, amit kerestem.
,, Két lány keres lakótársat három szobás lakásba, csendes utca, csendes ház, a lakótárs is csendes legyen." - Olvastam fel a rózsaszín szórólapot. Reméltem nem találtak lakótársat. Az egyetem szebb volt valóságban, mint fényképeken. Amíg hirdetéseket böngésztem mellém sétált egy fiú.
Karmazsin vörös Yale feliratú pulóvert hordott, vállán hátizsák.
- Mennyi hirdetés! - mondta nekem. Rá meredek.
Csak nem beszélni akar velem?
- Naná, hiszen mindenki lakótársat keres, mert az egyetem megfosztotta őket a saját szobájuktól - megdobbant a szívem, ahogy rám emelte tekintetét.
- Te is lakást keresel?
- Ööö...igen - feleltem dadogva, amikor meglátom a szemében a fényt megcsillanni.
- Hát választék az van, sok - mondta, majd kikapta a kezemből a cetlit.
Elolvasva a szövegeket, felnevetett.
- Add vissza! - sziszegtem, látva, hogy a bódénál többen minket nézett, és a kávém is engem vár.
- Csatlakozz egy apáca rendhez, és vonulj kolostorba, te szerencsétlen! - mondta nekem. Fülig vörösödtem eme hangvételtől. Összegyűrte a papírfecnit, és kidobta a szemétbe, mindenki rajtam nevetett.
Legszívesebben képen töröltem volna.
Megint totálisan lúzernek éreztem magam.
- Az a lakásom lett volna - motyogtam megsemmisülve, erősen fogva a táskámat magamhoz.
- Ez? Kétlem, hogy jól érezted volna magad ott - jegyezte meg végig mérve engem. - Tessék, menj erre a címre, ők is lakótársat keresnek, most akartam kirakni a falra, de látva téged, hogy segítségre szorulsz, arra gondoltam segítek rajtad.
Ó, az önzetlen lovag.
A papírra meredek a lakás közel van az egyetemhez, és a szórakozó helyekhez. - Csak lányok laknak a lakásban, nem verlek át, egyébként Ootani vagyok - mutatkozott be kedvesen.
- Demi, ide adnád a kávémat? - kérdeztem Deant kedvesen mosolyogva nyomta a kezembe a még mindig forró kávémat.
- Finom kávé, de az enyém finomabb - mondta lágyan, megnyalva a száját.
- Valóban? Hmm, nem hallottam még hírét - mondtam incselkedve.
Dean rám emelte gyönyörű szemét.
- Ettél már Japán ételt, Demetria? - kérdezte.
- Demi - javítottam ki kedvesen. - Mindenki Deminek hív, és ezt jobban szerettem. És válaszolva a kérdésedre, nem ettem még Japán ételt - válaszoltam, Ootani megbotránkozva megragadja a kezem, miközben végig haladtunk az udvaron.
- Nem tudod mit hagytál ki.
- De igen... egy gyomorfájást - mondtam kuncogva.
- Hé! - Barátilag meglökött. - Nincs nekünk közös óránk? Szerződésjog, Swanier professzorral?
- Várj, meg nézzem - kotortam a táskámba, és megkerestem az órarendemet. - De igen - vetettem oda hetykén.
- Készülj fel unalmas az órája.
- Igazán?
- Igen - bólint, feleszméltem, hogy már az egyetemet is elhagytuk, és elérkeztünk egy fehér erkélyes, fehéres zöldes ötszintes luxus házba, a bérlet méreg drága lehet.
- Te itt laksz? - kérdeztem hebegve. Dean felnevetett, megrázta a fejét.
- Nem, te fogsz itt lakni - lépet az ajtóhoz és benyomot két számot 23-ast a videó telefonon.
Elcsodálkoztam, nekünk normál csengőnk van.
Dean mosolyogva bólintott felém. Aztán egy méz édes hang szólt a képernyőn át.
- Igen, ki vagy? - kérdezte a gesztenye barna hajú lány. Ajka vékony vonallá préselte.
- Ootani, hoztam egy lányt, akit érdekel a kiadó szobátok - mondta Ootani rám kacsinta.
- Végre - nagy sóhaj tört fel a lányból. - Remélem nem egy holtkoros, mint a többi - fejezte be gúnyosan.
Nem veszi észre, hogy én is itt vagyok? - Na jól van hozd fel - Az ajtó felberregett, Dean nyomot is be az előtérbe.
- Nem mondtad, hogy ilyen lakás, sőt ez drága nem tudom megfizetni - sziszegtem, miközben a lifthez lökött.
- Megtudod fizetni - mondta, mintha olvasna a gondolataimban. - A lakásotokhoz kisebb híd vezet, jó kilátás, és csendes környezet, már ha nem örülsz meg a lakótársaidtól - kacagta.
- Nincs munkám - hebegte hátra botladozva, Ootani megragadott mielőtt elmenekültem volna.
- Ne menekülj el te kis nyuszi. Akkor keres egyet. Látom szeretsz olvasni. Van egy könyves bolt, ott keresnek eladót, ha akarod szólok az érdekedben, mert én is ott dolgozok.
- Tényleg? Eladó vagy?
- Nem, a könyves boltban üzemel egy büfé is, amolyan kávézó egyben, ott vagyok pultos. Sok egyetemista jár oda. Kedvezményesen kapnád meg a könyveket - heccelt, mert tudta, hogy már, mikor meghallottam a könyvszót, örült csillógás villant a szemembe.
- Megyek - vágtam rá gondolkozás nélkül. Az ötödik emeleten álltunk meg. Liftből kilépve fehérre meszelt folyosóra jutottunk. Fertőtlenítő szag illatát szippantottam magamba. Ootani elvezetett balra egy ajtóhoz, közben kinyílt a 35-s ajtó.
Szőke lány kukkant ki, zöld szeme egyenesen rám meredt.
- Szia, Ootani! - csilingelt, miközben kilépet a lakásból, mini rövid nadrágban volt, és kicsi pólóban, mert a melle a 90-es méretnél is nagyobb volt.
Hogyhogy nem fagy meg?
- Nahát,Ellenóra, szia - köszönt hátra Ootani, egy pillantást sem vetve a szőke bögyös lányra.
- Ő kicsoda? - kérdezte rám meredve, Ootani ekkor fordult meg, keze megállt ajtó kinyitás közben. Ellenóra nevezetű lány végig fürkészet, szinte leolvastam a véleményét rólam.
- Ő Demi, Mileyék új lakótársa - világosította fel, Ellenóra megnézett magának.
Kezdet idegesíteni.
- Hát sok sikert, Demi. Nehéz esettek a lakótársaid - mondta csábosan ringatva a csípőjét, ahogy a lakásába sétált.
- Gyere, Demi - tárta ki előttem az ajtót, előre lépve kint is voltam a levegőn.
Nem rossz - gondoltam megtorpanva az ajtó előtt, a kilátást fürkésztem. Ekkor nyílt ki előttem a zöld ajtó, és kisétált mögüle egy gesztenyebarna hajú vonzó jelenség, narancssárga rövid ruhában.
Megborzongott a hidegben.
- Igen, mínuszban nem ajánlatos a nyári ruhák - jegyezem meg. A lány rám meredt.
Jobb lesz megtanulnom befogni a számat.
Ootani előre lépet, megölelte a lányt, aztán előre tolt engem.
- Miley ő Demi - mutatott be a lánynak. A lány futólag végig mért.
- Szia - fogott velem kezet. A szemei is gesztenye barna. - Menjünk be, biztos körül akarsz nézni - tárta ki előttem az ajtót, Ootani követni akart, Miley azonban útjában állt. - Neked órád van. Köszönöm, Ootani, hogy ide hoztad, de most már én is tudok vigyázni rá - csukta a fiúra az ajtót.
A nappali nem volt hatalmas, fehér kanapé, és fotelek. Egy hatalmas tévé volt a polcba rögzítve, szekrény polcain filmek sorakoztak ABC-sorrendbe, a legújabbakkal.
Ilyen nincs!
A szekrényhez lépek, azonnal kivágattam mit is fogok megnézni.
- Mit csinálsz? - kérdezte zavartan Miley.
Boldog eszelős mosollyal felé fordulok.
- Ez fantasztikus! Mennyi film - hebegtem kezemben szorongatva a szerencsecsillagot.
Miley úgy bámult rám, mint egy idiótára.
- Nem akarsz leülni? Kérsz valamit inni? Nem vagy éhes? - kérdezte.
Izgatottan ráztam meg a fejem, képtelen lettem volna enni.
- Nem, köszönöm. Megnézhettem a szobámat?
A lány bólintott és intett, hogy kövessem, mellette haladva szemügyre vettem. Hosszú gesztenye barna haja végénél begöndörödött, sötét barna szeme melegen csillogott arca rejtekéből.
Karcsú alkat, macska kecsesség.
Folyosón haladva a balra eső ajtóból csörömpölés zaja szivárgott ki, majd káromkodás.
- Ó, a fészkes fenébe! Ne most csessz ki velem! - Miley rám sem nézve a konyhába lépet, majd gondterhelt arccal kijött.
- Vacsorára pizza lesz, jó lesz? - kérdezte forgatva a szemét, nevetésre késztetve.
- Igen, persze.
Bal oldali fehér ajtót tárta ki előttem, lassan óvatosan pillantottam be. A szoba hatalmas volt és üres.
- Ez a te szobád, amint látod csak egy ágy van benne és egy szekrény - lépet a szobába magával húzva engem. - Az én szobám szembe van a tiéddel - mutatott a nyitott ajtó felé. Világos falak, tele divatos ruhákkal. Oda akarok költözni. - A bérlet fizetését hónaponként füzetjük, már szóltunk a bérlőnek, hogy lesz egy új lakónk - mondta helyet foglalva az ágyamon, a bőröndjeimet a szoba sarkába helyeztem. - A havi pénz három felé osztva 75 ezer, így kijön, ami a lakás ér, ehhez jön a villany, a gáz, és vízdíj, amik összesen 130 ezer - vakkantotta, majd nem leestem az ágyról.
Jobba, ha máris megyek innét.
Miley jóízűen felnevetett. - Nyugi, csak ugratlak - ránt vissza az ajtóból. - Jó volt látni az arcod, mikor sápadttá vált. A bérlet nem kerül sokba, ki tudod fizetni 20 ezer a többi, majd a számláknál. De azok se kerülnek többe egy tízesnél - magyarázta gondolkozva.
Ekkor toppant be a szobámba egy kreol bőrű sötét hajú lány, fekete tekintettel.
Ő is vonzó lány volt, mint Miley.
- Gabriella ő itt az új lakótársunk, Demetria - mutatott be Miley a lánynak, aki némán fürkészet.
- Szia, Deminek szólít mindenki - motyogtam.
- Szia nálunk. Bocs, hogy nem tudlak kajával üdvözölni, de fasírtban vagyunk a tűzhellyel - morogta a konyha felé pislogva.
Látva értetlen arcomat, felkacagott. - Este pizzát eszünk, milyet szeretsz?
- Bár milyen jó nekem, csak legyen rajta kukorica tömegével - Hogy lehetek ennyire éhes.
- Én is szeretem a kukoricát, az a kedvencem - mondta lehuppanva az ágyamra, Miley szemét forgatva kifordult a szobámból.
Máshogy képzeltem el az első napomat New York-ban, de ez is megteszi.
Miley- Mit csinálsz? - kérdezte zavartan Miley.
Boldog eszelős mosollyal felé fordulok.
- Ez fantasztikus! Mennyi film - hebegtem kezemben szorongatva a szerencsecsillagot.
Miley úgy bámult rám, mint egy idiótára.
- Nem akarsz leülni? Kérsz valamit inni? Nem vagy éhes? - kérdezte.
Izgatottan ráztam meg a fejem, képtelen lettem volna enni.
- Nem, köszönöm. Megnézhettem a szobámat?
A lány bólintott és intett, hogy kövessem, mellette haladva szemügyre vettem. Hosszú gesztenye barna haja végénél begöndörödött, sötét barna szeme melegen csillogott arca rejtekéből.
Karcsú alkat, macska kecsesség.
Folyosón haladva a balra eső ajtóból csörömpölés zaja szivárgott ki, majd káromkodás.
- Ó, a fészkes fenébe! Ne most csessz ki velem! - Miley rám sem nézve a konyhába lépet, majd gondterhelt arccal kijött.
- Vacsorára pizza lesz, jó lesz? - kérdezte forgatva a szemét, nevetésre késztetve.
- Igen, persze.
Bal oldali fehér ajtót tárta ki előttem, lassan óvatosan pillantottam be. A szoba hatalmas volt és üres.
- Ez a te szobád, amint látod csak egy ágy van benne és egy szekrény - lépet a szobába magával húzva engem. - Az én szobám szembe van a tiéddel - mutatott a nyitott ajtó felé. Világos falak, tele divatos ruhákkal. Oda akarok költözni. - A bérlet fizetését hónaponként füzetjük, már szóltunk a bérlőnek, hogy lesz egy új lakónk - mondta helyet foglalva az ágyamon, a bőröndjeimet a szoba sarkába helyeztem. - A havi pénz három felé osztva 75 ezer, így kijön, ami a lakás ér, ehhez jön a villany, a gáz, és vízdíj, amik összesen 130 ezer - vakkantotta, majd nem leestem az ágyról.
Jobba, ha máris megyek innét.
Miley jóízűen felnevetett. - Nyugi, csak ugratlak - ránt vissza az ajtóból. - Jó volt látni az arcod, mikor sápadttá vált. A bérlet nem kerül sokba, ki tudod fizetni 20 ezer a többi, majd a számláknál. De azok se kerülnek többe egy tízesnél - magyarázta gondolkozva.
Ekkor toppant be a szobámba egy kreol bőrű sötét hajú lány, fekete tekintettel.
Ő is vonzó lány volt, mint Miley.
- Gabriella ő itt az új lakótársunk, Demetria - mutatott be Miley a lánynak, aki némán fürkészet.
- Szia, Deminek szólít mindenki - motyogtam.
- Szia nálunk. Bocs, hogy nem tudlak kajával üdvözölni, de fasírtban vagyunk a tűzhellyel - morogta a konyha felé pislogva.
Látva értetlen arcomat, felkacagott. - Este pizzát eszünk, milyet szeretsz?
- Bár milyen jó nekem, csak legyen rajta kukorica tömegével - Hogy lehetek ennyire éhes.
- Én is szeretem a kukoricát, az a kedvencem - mondta lehuppanva az ágyamra, Miley szemét forgatva kifordult a szobámból.
Máshogy képzeltem el az első napomat New York-ban, de ez is megteszi.
18.00
Most lettem kész a kicsomagolással, miközben pizzámat eszegettem, a laptopomból zene szólt azt hallgatva készítettem a listámat a beszerezhető bútoraimról.
Tudtam, hogy ezeket betudom szerezni.
A szekrény tömve volt a ruháimmal, a fele cuccom meg a padlón hevert. Nagyot sóhajtottam, leültem a parkettára, lehunytam a szemem.
Nincs miért aggódnom, igaz? Lett egy lakásom, ami tökéletes.
És megismerkedtem a világ legidegesítőbb fiúját, ami valljuk be, túl éltem volna, ha nem.
A szobám fala tengerzöld volt, megnyugtató hatású. Az ablak felé fordítom a tekintettem, a kilátás is szép volt.
Honvágyam volt, mobilomat szorítom a tenyeremben.
Csak egy hívás, és megint olyan kapcsolatba kerülők, ahonnan ide menekültem.
Halkan kopogtak az ajtómon, felnéztem.
Gabriella kukkantott be hozzám.
- Nahát, hogy berendezkedtél! - mondta leülve az ágyamra. - Milyen itt?
- Még nem tudom - feleltem, mindig a gondolataimba merülve. - Volt más lakótársatok? - kérdeztem feléje fordulva.
Ő felhorkantott.
- Voltak - kaffogta. - Tisztára Madonnák voltak. Semmi nem volt jó nekik - vartyogta. - Ó, ezt neked hoztam Miley mondta, nagyon szimpatizáltál vele, a többi filmeket is megnézheted - rakta az ágyra szerencsecsillagot.
- Kösz, Gabriella.
- Ne! Gaby, hívj Gaby-nak, és én hívlak téged Deminek, oké?
- Rendben - bólintottam.
- Magadra hagylak, de ha van kedved kicsit szórakozni velünk jöhetnél. Akarsz jönni? - kérdezi.
- Hova megyünk?
- A törzshelyünkre. Itt van a szomszédban van egy könyvesbolt, abban van egy kávézó. Oda járunk - Belém nyilallt az a beismerés, hogy pontosan ott dolgozik Dean is.
- Mikor megyünk? - tettem fel a kérdést, amaz boldogan ütötte össze a tenyerét.
- Negyven perc múlva, addigra én is kész leszek, meg Miley - kirohant a szobámból, én meg a ruhatáramat néztem végig.
Fáradtan felsóhajtottam, nem jó a felhozatal.
Nagyon nem.
40 perc múlva
A tükör előtt vizslatóm magam, türkizkék felsőt és fekete farmert választottam.
Kitámolyogtam a fürdőből a nappaliba, a lányok rám vártak, Miley tetőtől talpig végig mért.
- Hű,végre kiszabadulunk a lakásból, ami olyan, akár a börtön - horkant fel Gabriella, csak, hogy oldja a feszültséget, de csak rontott a dolgokon.
- Tudod, ha kiakartál volna menni ott van az ajtó - mondta Miley ridegen.
- Jé, az-az ajtó? - kérdezte idiótán.
- Induljunk - vakkantotta Miley kilépve az ajtón. Oké, tudomást sem vesz rólam.
Nem értettem az ellenségeskedést.
Tudom, hogy nem kedvel mindenki, de ez szemet szúrt.
Kilépve az utcára, majdnem elsodor az ember tömeg.
Életveszélyes itt közlekedni.
Gabriella mellett loholva hallgatom Alex nevezetű alakról.
Miley szótlanul lépdelt mellettünk. Ahogy a könyvesbolthoz értünk, Gabriella kinyitotta előttem az ajtót. Magic illet rá a név, már a hangulatát nézve.
Könyves polcokhoz siettem elszakadva a lányoktól.
- Miley azt hittem nem jössz el - hallom meg a szekrény mögül a csilingelő lányos hangot, majd meglátom a kislány képű rozsda barna hajú, barna szemű jelenséget. Méreg drága ruhában ült szolgálói körében, Miley velük szembe foglalt helyet.
- Lett egy lakótársunk, most költözött be - vetette oda pökhendin. A Nóra nevezetű lány felhúzta a szemöldökét.
- És ő hol van? - nézet körbe, vizslatva az ott lévőket.
- Itt kell lennie... - fordult hátra Gabriella engem keresve. - Az előbb még itt volt... - vartyogta idegesen. Épp készültem, hogy bemutatkozzak a lányoknak, mikor hátulról megragadtak. A kar tulajdonosához fordulva pillantottam meg Ootanit, egy pohár forró kávét tartott a kezében.
- Szia, Demi... - szólalt meg, a hangjától megremegett a lábam. A szívem dörömbölt a mellkasomban.
- Szia, Ootani - vigyorodtam el.
- Szóval a könyves polcoknál bújtál el - mér végig, amitől olvadni kezdek. - Csinos vagy. Ezt neked hoztam - nyújtotta felém a kávés poharat.
- Köszönöm - motyogtam zavartan. - Illik rá a név,varázslatos - dünnyögtem, csak, hogy mondjak valamit.
- Tetszik? - kérdezte lágy mosollyal.
Nagyon, gondoltam hosszan rá meredve. Vidám arany csillagokat fénylettek a szemében. A haja össze vissza állt, de még így is helyes volt. - Megveszed? - kérdezte a könyvre pillantva a kezemben.
,, Pitakus Lore - A negyedik" van a kezemben, azon hezitálok, hogy megvegyem- e ennyiért, de tovább töprengve, inkább a polcra rakom.
- Kedvezményesen megveheted, Dem - vigyorgott. Felcsillant a szemem, igaz így se lesz olcsó, de megtudom venni. - A főnök nincs bent, de azt akarja, hogy holnap ugorj be hozzá beszélni akar veled, munka kapcsolatban.
- Ó - nyögtem ki, bele remegtem. - Rendben... szóval, akkor holnap ugyan itt.
- Nem kell aggódnod rendes a főnök.
- Demi, hát itt vagy! - Gabriella hangja hasítja ketté a beszélgetésünket. Vidáman sétál hozzánk, majd magával húzva az asztalukhoz vezetett. - Megtaláltam lányok, ő itt Demetria.
- Demi - javítjuk ki egyszerre Ootanival, értetlenül bámultam rá. Ő, csak mosolygott. Nem fájdult meg az arca tőle?
- Ootani téged kerestelek délelőtt - szólalt meg mézes mázosan a Nóra nevezetű lány, miközben dühösen pillantott rám.
- Sok volt a dolgom - Egyáltalán nem érződött a hangján semmi érzelem, csak az unalom.
- Kár. Pénteken lesz egy buli nálunk, mindenki ott lesz, eljössz?
Ootani hezitált, majd megvonta a vállát, ez olyan tipikus megvonom a vállam, nem érdekel mozdulat volt, hogy mosolyra fakasztott.
- Talán.
Bele kortyoltam a kávémba, hmm isteni íze volt.
- Hogy ismerkedtetek meg? - Megint Nóra kérdezett.
- A hírdető táblánál - válaszolta Ootani unottan.
- Ó! - Nóra nem mondott többet, de nekem ennyi is elég volt, hogy leszűrjem, hogy tartsam a távolságot Ootanitól.
- Hát igen... elég szerencsétlenül álltam ott, mert a kollégiumi szobámat oda adták másnak - szólaltam meg.
- Én örülök, hogy hozzánk költöztél - kotyogta Gabriella hátra rázva a haját.
Na, igen. Ő örül nekem.
Nórát jobban érdekelte, hogy a földre tiporjon.
A haza utunk csendben telt el, csak a kocsik zaja hallatszott, ami idegesített.
Megragadtam Gabriella kezét, hogy lassítsak a tempón.
- Mégis mit tehettem volna? - kérdeztem csüggedten.
- Nem is tudom, talán azt, hogy befogod Nóra száját! - replikázott.
Megdörgöltem a szemem. - Te is tudod, hogy milyen Nóra - mondom, hogy mentsem a menthetőt.
Igaz, hogy ma Nóra elvetette a sulykot.
Demi zenét hallgatott.
- Igen tudom, de te meddig fogod elviselni, hogy ilyen legyen?
- Nóra gyerekkorunkban is ilyen volt. Csak megakarta ismerni Demit, mint ahogy én - tártam szét a kezeimet. Mégis mit akar tőlem hallani?
- Ezt komolyan elhiszed? - kérdezte hitetlenkedve. - Lehetőséget sem adtál neki, hogy csak egy kicsit megismerd.
- Nálunk lakik ez nem elég? - Ez rossz kérdés volt. Demi nem szólt hozzám, kerülte a tekintettem, Gabriella dühösen meresztette a szemét a liftben, majd mikor kiszálltunk ő volt az első, aki beviharzott a lakásba, a szobájába. Demi felém se pillantva vonult a sajátjába, utána akartam szólni még sem tettem.
A fürdőbe álldogáltam szótlanul a tükörképemen merengve, kintről heves szél feszítette az ablak üveget.
A lakásban síri csend honolt a tévé sem szólt halkan a nappaliban. Szobámba sétáltam, mielőtt becsuktam volna Demi jelent meg az ajtóban.
- Bejöhettek?
- Persze.
Az ajtó lassan tárul ki, Demi gondterhelt arccal sétál be. Pizsama volt rajta, és egy nyuszis mamusz.
- Sajnálom, ami történt - mondta halkan, hogy alig hallottam a szavait.
- Én is - morgom. - Figyelmeztetnem kellett volna téged. Nóra mindig ilyen...
- Emberi volt? - vágott a szavamba segítve.
Elmosolyogtam. - Igen. Mindig ilyen volt.
Az ágyamra ült.
- Mit gondolsz New York-ról? - kérdeztem semleges témára váltva.
Maga elé révedt. - Nem olyan, amilyenek képzeltem. Túl sok, mégis kevésnek hiszem.
- Aha. Csak egy napja vagy a városban, lesz elég időd és éved ki ismerni magad itt, és a várost - az ágyamra huppanok mellé. - Én is ezt éreztem, mint te, honvágyad van. De hamar elfog múlni, Demi.
- Nem is ez a baj - rágcsálta idegesen az ajkát.
- Akkor mi?
- Minden - felelte, pislogva meredek rá, semmit sem értettem. - Nem értesz, igaz? Mindig ez van - vállat vont. - Túl sokat beszélek feleslegesen.
- Nem igaz, bár tényleg nem tudom hová akarsz ki lyukadni.
- Úgy érzem nem vagyok ide való. Pont ide nem. Én nem vagyok Carrie a Szex és New Yorkból, aki vállára kap egy egész várost, és kihoz belőle egy fantasztikus világot.
Zavarban volt. Átkaroltam a vállát.
- Mindent el kell kezdeni valahol.
22.00
Képtelen voltam lehunyni a szemem, az eső cseppek hangját hallgatva, ahogy az üveghez csapódnak.
Zavartan bámultam ki a zavaros esőtől harmatos ablakon keresztül a tájra, mikor megcsörrent a kezemben lévő mobilom elég volt egy pillantást vetnem a kijelzőre, hogy kinyomjam.
Jason.
Lehunytam a szemem, ideje lenne, hogy ő is rá jöjjön, hogy vége, és arra, hogy nincs szükségem rá.
Drága idetévedt Olvasó!
Íme, végig küzdöttem ezt az igen terjedelmes első fejezetet, ami személy szerint kényesen érint, mivel a történetben sok valós esemény fordul elő. Amik velem történtek meg még régen.
----------------------------------------
Drága idetévedt Olvasó!Íme, végig küzdöttem ezt az igen terjedelmes első fejezetet, ami személy szerint kényesen érint, mivel a történetben sok valós esemény fordul elő. Amik velem történtek meg még régen.
Nem ígérem, de igyekszem folyamatosan hozni a részeket. Bár ez nehéz lesz, mivel állás ajánlatot kaptam, aminek nagyon örülök/izgulok. Holnap lesz az állás interjúm és a tanárom lesz a főnököm, jó mi?
Hát van izgulni valóm. De végre valóra fog válni az egyik álmom a bakancs listámon. ;)
Ez az első napló szerű történetem, amit megosztok a nagyérdeművel, és személy szerint kicsit húzodkodok, hogy megismerjétek kissé kelekótya oldalamat, de remélem, hogy nem untattalak Titeket halálra, és vissza fogtok térni!
Ez az első napló szerű történetem, amit megosztok a nagyérdeművel, és személy szerint kicsit húzodkodok, hogy megismerjétek kissé kelekótya oldalamat, de remélem, hogy nem untattalak Titeket halálra, és vissza fogtok térni!
Köszönöm a támogatásotokat, nagyon sokat jelent nekem! <3
Remélem, nem fogok csalódást okozni.
Lightning Bri
