2012. december. 11
Állok egyedül a szobában, és az ablakon a fiúkat nézzem, ahogy lányok után koslatnak. Tudom, hogy ez így van rendjén.
De mégis tudom, hogy utánam nem fog koslatni senki, főleg kilenc hónap után, ha már ott a gyerek.
És azt sem biztos, hogy Kellan látni akarna-e. A gyereket biztos akarná, de engem nem biztos.
Nem értem, hogy az agyam, miért küld illúzió, amiktől kiráz a hideg. És jobban rettegek, mint maga a szüléstől?
El kell mondanom neki, de nem ma, és nem most.
Barbie
Hangos zene szűrődött át a szomszédból, amitől Peter feje majd széthasadt. A másnaposságtól, és a szextől. Másik oldalára fordulva párnát a fülére szorította, de ezt sem segített abban, hogy aludjon. Dühösen baktatott az ablakhoz ki ordított.
- Szombat reggel hét óra van! Valaki aludni szeretne!
De a szomszéd lány egyáltalán nem hallotta, túlságosan lefoglalta a táncolás, és az éneklés, egy hajkefével?
- Mi a fene? – dörmögte Peter fáradtan meredve a jelenségre. A lány vörös volt, és szemüveges, és Justin Bieber póló volt rajta. Peter rühellte Justint. Kockás rövid nadrágja kiemelte a lány karcsú lábait, igaz, ami igaz a lány szemüveggel is szép volt, már ha kivehette. Ahogy tovább nézte el vigyorodott.
Ez a lány bolond, és lehet most szabadult ki a diliházból. – gondolta. Aztán a lány eltűnt, a zene továbbra is dübörgött, így Peti a fürdőbe sántikált.
- Hol vagy, sátánka? – Rose kitámolygott a hidegbe a macskája után. Majd meg fagyott, és a macskája nem volt sehol. – Sátánka?
Ebben a pillanatban panaszos nyávogás csapja meg a fülét fentről, felnézve megakadt a tekintette a szürke macskaszemeken. – Te meg, hogy kerültél oda? – kérdezte a macskától, mintha az valóban válaszolni tudna. – Jó, rendben, gyorsan leveszlek onnan. – felmászva a fára, erősen kapaszkodva az ágakba, a fa tetejéhez érve megfogta a macskát. – Rossz cica. – felpillantott, és meglátta a félmeztelen Petert. – Atyaúr isten! – lehelte. Peter bőre még csillogott a zuhany után. Rose megnyalta az ajkait, és tovább kukkolt, a macskája megrovóan pillantott rá, és felnyávogott. – Mi van? Nem csinálok semmit, csak téged vettelek le a fáról. – motyogta a macskának, akin látszott nem hisz neki, majd ki ugorva a kezéből kecsesen a hóban landolt, majd a gazdájára fújva berohant az ajtón. Rose megrázva a fejét, ismét az ablakra tévedt a tekintette, de a fiú eltűnt onnan.
Rose lassan haladt le a fán, mikor lába elcsúszik a jeges ágon, és arccal előre esve fen, akad a fán, mint egy denevér. A sortja vékony anyagja sercegve szakadt tovább. – Segítség! – kiáltotta el magát. – Segítség!
- Hát jól fen, akadtál azon a fán – jött a gúnyos hang. Rose vörös arccal pillantott fel, de nem látott mást, mint fehér törölközött.
- Most segíteni fogsz, vagy tovább beszélsz? – fortyant fel a lány, a hang tulajdonosa felkacagott, ez a hangismerősnek tűnt a lánynak, de nem gondolkodott rajta, hogy ki lehet az. Majd érezve, hogy lassan halad a hó felé, kapálózva lerántsa a fiúról a törölközött, pirulva kapja a szeme elé a kezeit. – - - Ó, istenem! Sajnálom, annyira sajnálom – hebegte nevetve, és vörösödve. Peti nem mondott semmit, tehetetlenül megrázta a fejét, szabad kezével eltakarta magát.
Morogva húzta a földre a lányt. Rose szilárd talajt érezve a lába alatt felpillantott, és egyenesen a kék korallba nézett bele. – Peter?
Peti kérdőn felvonta a szemöldökét, majd tüzesebben végig mérte a lányt. Felismeréstől felnyögött.
- Szia, Rose. Jó látni téged – mondta gúnytól csöpögve. A lánynak fájt, ez a gúnyos hangnem. Vissza adta Peternek a törölközött, a fiú hanyagul tekerte maga köré, közben gúnyosan mosolygott.
- Én is örülök, hogy látlak téged – mondta suttogva.
- Szóval te vagy a bolond lány a fülhasító nyálas zenével – állapította meg a fiú.
- Justin Bieber énekel.
- Leszarom – vágta rá nyersen Peter. Rose mérhetetlen dühbe gurult, és épp azon volt, hogy behúzón a férfinak, a macskája megjelent. A kandúr dorombolva dörgölőzött a fiú lábához.
- Nekem ő a kedvenc énekesem – vartyogta sértődötten a lány, Peti megvonta a vállát, és lehajolt a cicához. – Nem fagysz meg, mert én igen.
- Várj, te itt laksz? – kérdezte Peti zavartan. A lány bólintva nyitotta ki az ajtót.
- Igen.
- Mégis mióta?!
- Ó! Hát két hete, a húgod Demi üdvözölt engem, mikor beköltöztem.
Peter, ismét felnyögött a két istencsapás nőszemély a közelében lakik, mi lesz, majd belé csap a villám, vagy le csap egy tornádó?
- Aha! Sokáig itt maradsz?
- Én itt lakok!
- Valóban? – kérdezte idiótán Peter. Rose felhúzta az orrát. – Azt hittem Los Angelesbe költöztél – mondta keresztbe font karokkal.
- Úgy is volt, de visszatértem ide. Sajnos rosszul döntöttem, ha tudtam volna, ha te itt laksz, nem költöztem volna ebbe a házba.
- Rose most mit mondjak? – Rose szemhéja tikkelni kezdett, de nem mondott semmit, inkább Peter házára tekintet. Mond azt, hogy sajnálod, és tűnj el az életemből – gondolta a lány fájdalmasan, visszagondolva Peterrel töltött emlékekbe merülve.
- Már mindegy, Peter. Jöttél, láttál, és elhagytál, persze a bugyimtól is megszabadítottál – vonta meg a vállát.
- Ez nem így volt! – tört ki a fiúból, miközben bőre libabőrös lett a hidegtől. – Te szakítottál velem!
- Jó döntés volt. Mert te is pontosan olyan voltál, mint Dean. Nem mutatkoztál velem. Így úgy döntöttem, hogy vége. – levegőt vett, és lehunyta a szemét. – Örülök, hogy láttalak, de mennem kell – fordult sarkon, és a lépcső felé sétált.
- Szóval ez volt a baj? – kérdezte Peter a lány hátának szegezve a kérdést. Rose megdermedve némán meredt maga elé. – Azért, mert nem mutattalak be a barátaimnak? Miért lett volna olyan fontos neked?
Rose villogó szemmel fordult felé. – Azért, mert így megtudtam volna, hogy tényleg nem csak a játékszered vagyok, akivel lefekszel – suttogja, majd megrázta a fejét, magára veszi a szemüvegét. - Szia, Peter – búcsúzott el, becsapva maga mögött az ajtót.
Peter sóbálvánnyá meredve bámult az ajtóra, mielőtt maga is bement volna a házba. Hajába túrva nagyot káromkodott, aztán berohant a lakásba.
Barbie hangja, hol elhalkult – hol hangos volt, miközben ki énekelte a lelkét. Kellan a néző ülésen üldögélve olvasott, miközben szórakozottan hallgatta a lány próbáját.
- Szerintem Barbie legyen ebben a dalban egy kis tűz – szólalt meg Selena bölcsen, közben ajkát rúzsozta ki. Selena szépséges arcán halvány mosoly játszott, ahogy az ajtón kémlelt ki.
- Mi az? Mit nézel annyira? – kérdezte Barbie felfortyanva.
- Ó! Téged minden érdekel, Barbie?
- Egen, ha ez a próbánkat akadályozza meg.
Selena ismét az ajtó felé fordult, és integetni kezdett. – Szia, Carrie! Téged vártunk.
Barbie leesett állal bámulta a színpadra fellépő szőkeséget. Carrie hajában fehér virág volt tűzve, szemei fényesen ragyogtak, és, ahogy megpillantotta Kellant, szinte ragyogtak. Fekete testhez simuló ruhát viselt, hozzá fekete körömcipőt. – Azt hittem már nem érsz ide.
- Ne haragudj, de annyi dolgom volt, hogy elszaladt az idő. Ó, szia Barbie, te itt vagy? Azt hittem ilyenkor fodrásznál vagy – kuncogta rosszindulatúan. Barbie szeme tikkelni kezdett. Ajka keskeny vonallá préselődött a méregtől, szúrósan fordult Selenához.
- Selena beszélhetnék veled négyszemközt? – ragadta meg a döbbent lányt, és az öltözőbe rángatta. – Mond, te meg örültél?! – kérdezte kaffogva. Selena nem értette, hogy a lány miért mérges.
- Te mondtad, hogy keressek egy lányt, aki velünk fog fellépni.
- Igen, azt mondtam. De nem ő rá gondoltam!
- Nem értem miért vagy ennyire dühös rá. Mi a bajod vele? Kedves, aranyos lány, és, Kellan is kedveli – fordult a két mosolygó párra. Barbie nézve őket összefacsarodott a szíve. Mert, ahogy nézte őket, érezte, hogy Kellan és Carrie egymáshoz tartoznak. Carrie felkacagott, és játékosan meglegyintette Kellant. Olyan aranyosak voltak együtt.
- Jó, maradjon. Úgy se én döntök – motyogta el sétálva, cipője hangosan kopogott a színpadon.
- Carrie benne vagy a bandánkban.
Carrie felugrott ültéből és felsikkantott. – Ez komoly?! Hű, ez szuper! – Ordítozott boldogan. – Nem fogtok bennem csalódni.
Énekelve ölelte magához Kellant, majd telefonján beszélni kezdett.
- Ez jó volt tőled, hogy felvetted a csapatba – mondta Barbienak Kellan. A lány felhorkanva sarkon fordult. – Mi a baj?
- Semmi. Csak… mindegy – legyintett megadóan.
- Barbie!
- Miért érzem azt, hogy vele jobban érzed magad, mint velem?! – szegezte a kérdést a fiúnak. Kellan gondolkozva ráncolta a homlokát.
- Veled is boldog vagyok.
- Nem. Nem vagy boldog. Tudom, milyen az, ha valaki boldognak érzi magát a bőrében az mellett, akit szeret, vagy kedvel, de te nem vagy az. Csak tudni szeretném, hogy miért?
Kellan némaságba burkolózva meredt a semmibe.
- Az orvosira készülők, és minden energiám a tanulással megy el, sajnálom, hogy nem tudok mindig mosolyogni azon, amit csinálsz – mondta ridegen. Barbie fájdalmasan bólintott, elfordult.
- Ó, nem is kell, elég, ha oda vágod, hogy olyan voltál, mint egy habszivacs abban a ruhában, vagy, azt, hogy Ó, Barbie a hangod akár a gőzmozdony. Hát kösz elégé jól esett! – Nem kiabált, de közel állt hozzá.
Kellan arca elsötétült. – Bóknak szántam.
Carrie Selenához fordult, ahogy fürkészték őket. – Most veszekednek?
Selena megvonta a vállát. – Lehetséges. Barbienak sok minden nyomja a vállát. És nem tudja fel lép-e velünk a fesztiválón.
- Miért ne tudná? – kérdezte semleges hangon Carrie, miközben diadalmas mosoly fakadt az arcán.
- Nem tudom.
Barbie megrökönyödve nézte a fiút. – Bóknak? Ööö, még soha senki nem mondta azt nekem, hogy a hangom, olyan, mint egy gőzmozdonyé. Sajnálom, ha sértésnek vettem.
- Barbie… igazából mi a baj? – dörgölte meg fáradtan Kellan az orrnyergét.
Barbie szíve megdobbant, idegesen gyűrögette a pólója állát. Lassan hátrált, megrázta a fejét.
- Ezt nem tudom itt elmondani, és nem most a legalkalmasabb idő rá – suttogta.
- Miért nem? Mit titkolsz Barbie? – Kellan elé állt, s megsimogatta az arcát.
- Este elmondom, de meg kell ígérned, hogy nem borulsz ki.
- Kezdek félni Barbie. Most mond el, hogy mi a baj. – A lány megcsóválta a fejét. Kellan idegesen túrt a hajába. – Van valakid?!
- Mi?! Nem?! Mégis mit képzelsz?! – teljesen ledöbbentette, hogy Kellan már erre gondolt, meg van nagyon is jól ő mellette, csak ez a Carrie Barbiebaba hiányzott. Bár el tudná tűntetni a lányt, úgy Kellan közeléből, hogy a fiú ne legyen rá mérges.
- Mert azt hittem ez a baj.
- Nem – fintorgott a lány, felbőszülten. – Igaz, hogy én nem voltam egy angyalka, de ez már túlzás.
Sőt abban a tekintetben, hogy lassan anya lesz. Na, akkor semelyik férfinak nem kell, majd ő. Nem értette a férfiakat, hogy miért húznak nyúlcipőt, ha nőnek gyereke van? Ez kész kaput volt a számára.
- Elgondolkoztál.
- Ööö, este készítek vacsorát, és elmondom neked, jó. Mert imádok főzni.
- Nem is tudsz főzni – jegyzi meg a fiú. Barbie, szúrósan meredt rá.
- Főzni fogok, neked. Mert a főzés lenyugtat. – hadarta. – Este találkozunk nálam, és hozd el Cortezt – mondta megcsókolva a fiút. Legalább lesz valaki a vacsorán, aki nem fog dühöngeni, ha nem farkát csóválva nyáladzani. Valahogy rossz érzése támadt eme vacsorailletően. És már félt, hogy mi fog be következni.
Carrie látva őket összeölelkezve figyelmetlen volt, és majd nem lezuhant a lépcsőn, utolsó pillanatban kapta el Selena. Megrovón csóválta a fejét, majd eleresztette.
- - Figyelj oda, Carrie – morogta sötéten. – Ne kalandoz el – tette hozzá csípőre tett kézzel, majd hátat fordított a lánynak. Kellan a néző térre sétált, és leült az első sorba, Carrie kihasználva az alkalmat, mikor Barbie nem tartózkodik a közelében kecsesen oda lépdelt a fiúhoz.
- -- Te még mindig tanulsz? – kérdezte vidáman. Kellan nem nézett fel azonnal.
- - Igen, hiszen tudod, készülök az orvosira.
- - Maggie és a többiek mennek a Goe-ba volna kedved jönni? Tök jó lenne.
- - Ma nem jó – vágott a szavába a fiú.
- - Miért nem jó? – kérdezte durcásan a lány, hátra rázta szőke haját, kicsit homorított is, hogy kidüllessze a mellét.
- - Mert a barátnőmmel töltöm az estét.
Carrie durcásan mormogott valamit az orra alatt, majd ökölbe szorította a kezét.
- - Miért nem hozod el őt is? Biztos jól érezné magát velünk? – Szinte lenyelte a nyelvét a mondaton. Egyáltalán nem akarta Kellan közelében látni ezt a buta libát.
- - Beszélek vele.
- - Oké – Lágyan, mint a selyem simított végig Kellan arcán, amitől a fiú megrökönyödve hátra rántotta a fejét. Carrie féloldalas mosollyal megvonta a vállát. – Akkor este – vetette oda, a színpadra lépett. Barbie ekkor jelent meg táskájával a vállán, Selena döbbenten meredt rá.
- - Mégis hová mész?! – kiáltott a lánynak. Barbie válla fölött a lányra pillantott.
- - Haza, tanulnom kell, nyakunkon a vizsga.
- - De a fesztivál is a nyakunkon van!
- - Hmm, valóban? Furcsa, azt hittem ezt egyedül is megoldod, hiszen magadat nevezted ki főnöknek. És azt is furcsa, hogy már senkit sem érdekel a fesztivál, mióta te benne vagy a bandában.
- -Barbara! – Kellan éles hangjára, csak megvonta a vállát. Édes mosollyal az arcán lesétált a lépcsőn. – Ezt miért kellett? – kérdezte a lánytól metszőn Kellan.
- - Túlságosan fent hordta az orrát – vetette oda.
- - Mintha te más lennél – jegyzi meg Kellan hidegen.
Barbie megpördült. – Ha valóban ezt gondolod, akkor menj a fenébe! – Sértetten dohogott tovább, Kellan mögötte loholt.
- - Nézzük szembe a ténnyel, Barbie! – Reccsent a lányra, megragadt a karját. – Figyelnél rám!
- - Nem! – Barbie pokoli dühös volt, kirántotta a karját a fiú szorításából. – Miért nem mész a kis Carriedhez, jó kis társaság vagytok, együtt mondhatom! – Barbie meg sem várva Kellan reagálását, átrohant az úttesten.
Demi senkivel nem akart találkozni a vásárban főképp nem vele, akitől éppen bujkál, mint egy kisgyerek. De Jason sokkal gyorsabb volt nála, és eszesebb, mintha tudta volna, hol találja őt. És már ott is termett, és megragadta, mielőtt elszökött volna. Demi nem akart a szemébe nézni, nem akart megint buta bakfis lenni. Nem már nem fog.
- Engedj el! – tiltakozva rángatta a karját, de Jason vasmarokkal tartotta fogva.
- Nem.
- Mi? – kérdezte zavartan Demi, a nagy hangzavartól nem hallott semmit.
- Velem jössz.
- Nem! Nem megyek veled sehova, Jason! – kiabálta, aztán hasba vágta a férfit, Jason kétrét görnyedve kapkodta a levegőt, Demi kiszabadulva a szorításából elosont, de mielőbb kiért volna Jason ismét a markába, fogta.
- Felidegesítesz!
- Te is engem.
- Miért vagy ideges?
- Azért mert nem hagysz békén! Mindent tönkre teszel
- Igen, tudom. És sajnálom! Nem gondolok úgy rád, mint egy barátra.
- Mi? – Demi teljesen össze. Szíve örült erővel dobolt a mellkasában. – Mit mondtál?
- Nem gondolok úgy rád, mint egy barátra, és mikor azt mondtam, nem érdekel, hogy mi történt ezzel a Dean gyerekkel hazudtam – vallotta be kelletlenül, szinte morogva, mintha megbánta volna, hogy kinyitotta a száját.
- Mi? Miért? – kérdezte totál összezavarodva (hiszen egy éjszakát akartak együtt eltölteni), és azon, hogy Jason milyen sebezhető most, ebben a pillanatban. És édes. Attól függetlenül, hogy ebben a pillanatban szétrúgná a seggét.
Jason kinyitotta a száját, de egy szót sem nyögött ki, Demi bólintva hátrált előle. – Sajnálom, hogy nem tartottál a barátodnak, és nem tudod elviselni, hogy én meg Dean…
Jason azt sem tudta hol kezdje, de látva, hogy Demi eltűnik a szeme elől, megragadta a csuklóját.
- Azért, mert… - krákogott.
- Mi?! Jason erre nincs időm, Viki a túl oldalon vár – hazudta, hogy mielőbb szabaduljon a szorításból.
- Viki tud várni öt percet! –förmedt a lányra. Demi sóbálvánnyá dermedt. – Dem…
- Mit akarsz mondani, Jason? Gyerünk, mond ki, halljam! – Jason nyugodtnak tűnt, majd a lány arcához hajolva elmosolyodott – Mond ki! Mire vársz?!
- Gyere hozzám!
Na pont nem ezt várta volna tőle. – Mit… mit mondtál? – kérdezte hebegve, habogva, alig ismerve meg a hangját.
Jason vigyorgott. – Gyere hozzám, Demi – suttogja, aztán minden át menet nélkül megcsókolja.
Lehet úgy nevezni azt az érzést, hogy második szerelem? És lehet ő az igazi? Akit mindig kerestünk, ott van az orrunk előtt, csak nem vesszük észre?
Vajon ő is ugyan ebben a kategóriába tartozik, ő meg Jason? Szeret minden hibájával a fiút, még akkor is, mikor nagy a kísértés, hogy ne pofozza fel minden percben.
- Miért menjek hozzád? – Jason meglepte a kérdés, nem erre számított. Zavartan pislogott. Mikor percek múltával sem, szólt egy kukkot sem, Jason Demi jobbnak látta, hogy elmegy. – Nem számít. Már nem – de alattomos könnyek ott várakoztak a szeme körül, hogy kiosonjanak otthonukból. Sarkon fordulva elindult, hogy mielőbb kiérjen, mielőbb sírva fakadna. Miért van ennyire sírós hangulatban?
- Várj már, Dem!
- Nem akarok!
- Állj meg, kérlek!
- Miért, Jason? – nem fordult, meg, nem akarta, hogy Jason lássa, hogy sír, mint egy pisis kis gyerek.
- Azért, mert belém szerettem! És tudom, hogy most teljesen idiótának tűnök, de, mikor nem voltál mellettem, olyan érzés volt, mintha elveszítettem volna valamit, ami hozzám tartozik, még sem találom, és mikor beszélgetünk a bárban, akkor éreztem ismét azt az érzést.
Demetria kifújta a levegőt, lehunyta a szemét, szinte fizikai fájdalmat érzett.
- De alig ismersz – hebegte döbbenten. – Alig kéthete ismerjük egymást.
- Ez igaz, de előttünk van az egész élet, nem igaz? – kérdezte nevetve. – Csak nem akarlak elveszíteni – motyogta Jason, nem tudva mit is mondjon, hogy végre felébressze a lányba a reményt. De valahogy képtelen volt arra, hogy beszéljen az érzéseiről. Nem az a fajta volt, aki bárkinek is megnyílt volna.
- Jason… - kezdte be fejezni nem tudta, mert Jason szája lecsapott, hogy szinte kiszaladt Demi alól a talaj, Jasonba kapaszkodva hallotta a füttyöket, és a nevetéseket, de nem foglalkozott vele, csak ő volt és Jason, még ha ezt álmodja is.
A szomszédban ismét felhangzott Justin Bieber nyálas hangja, hogy Peter kettéroppantotta a kezében lévő ceruzát. Ablak felé fordult, Rose az ágyán ült, és olvasott, mintha érezte volna, hogy figyelik felkapta a tekintetét, percekig mustrálták egymást, majd a lány behúzta a függönyét.
Peter dühösen káromkodott. Tehetetlenül a hajába túrt, miért nem tudja kiverni a lányt a fejéből?
Szitkozódva a szekrényébe kotorászott, mikor megtalálta a csomagot, amit a lánynak akart adni szülinapján.
Fogott egy cetlit, rövid mondatott firkantott rá, és a dobozra helyezte.
Metsző hideg volt, átsétált a szomszédházhoz az ajtó tette a dobozt. Hosszan megnyomta a csengőt, aztán eltűnt onnan.
Rose bosszankodva tárta ki az ajtót, kihajolt körbe kémelte, aztán megakadt a tekintette a dobozon.
,, Bocsáss meg. Peter.”
Lehajolt a dobozért, melléhez szorítva behúzódik a házba.
Peter addigra a szobájában tanulni próbált a vizsgájára, majd egy idő után meglepetten tapasztalja, hogy a szomszédban nem szól a nyálas zene. Felkapta a fejét.
Rose állt az ablakban egyenesen rá szegezve a tekintetét. Halványan elmosolyodott, elfordult az ablaktól és befeküdt az ágyába.
A szobában sötétség borult. Peter csak most eszmélt fel arra, hogy nem vett levegőt, boldog mosoly jelent meg az arcán.
Majd elkáromkodta magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése