2012. December. 21.
Emlékszem, mikor először találkoztam Ricel. Oda kint tombolt a vihar, bőrig áztam, legalább öt órába telt, mire bejutottunk Stars Hollowba a helyi járattal, de én egy kicsit sem unatkoztam. Magamról fecsegtem… és róla, alig tudtam meg bármit is. Igaz, ha kérdeztem volna bármit rólad, úgyis ki kerülőd a választ.
De nekem az a nap volt a legcsodálatosabb eddigi életemben.
Eszter
Úgy állt ott a virág halom közt, mint egy rakás szerencsétlenség.
A virág áradat a lány kérés része volt, ezer- meg ezer csodaszép virágok sorakoztak a földön és a polcokon.
Képtelenség, hogy tizennyolc évesen oltár elé álljon. Túlságosan hamar jön minden,, hiszen nem ért el eddig semmit. És ezek a virágok sem sokat segítenek benne, hogy választ kapjon, hogy jól meg gondoltad Demi. Fordult meg, bele ütközve egy igen kemény mellkasba, nyögve esett fenékre, majd felsikkantott halom virág halom landolt rajta, még nevetne is, ha nem lenne olyan fásult hangulatban.
- Ó, istenem jól vagy? – kérdezte egy bársonyos hang, miközben ledobálta a lányról a virág kupacot. Demit felsegítve döbbenten meredtek egymásra.
- Demetria?
- Ric?
Demi talált a hangjára, hosszú másod percek múlva.
- Te itt dolgozol? – kérdezte, csak, hogy mondjon valamit. Ric körbe fordult a boltban. Látta, hogy a főnök tajtékzik a dühtől.
- Nem sokáig – dörmögte. A fiú olyan volt, mint máskor szőkés barna haja kócosan meredt fel. És kékeszöld szeme melegen simogatták a lány arcát. Vonzó volt, és állatira helyes. És a francba a gyomra mindig liftezett, ahogy rá nézett, ahogy Jasonnél, csak ott pontosabban a szíve ugrott, majdnem ki lövellt a mellkasából. – Te mit csinálsz itt? –érdeklődött.
- Virágokat nézegettem az… esküvőmre – szűrte a fogai mögül. Ric sóbálvánnyá meredve bámulta a lány üres ujját, Demi követte a tekintetét. Idegesen rágcsálta az alsó ajkát. – Ma lep meg a gyűrűvel – hebegte. – Jó sokáig nem láttalak – mondta.
- Aham. El kellet intéznem pár dolgot, mielőbb újra találkozunk. de, ahogy sejtem el késtem.
Csendben ácsorogtak egymás mellett. Ric valamit dugdosott a zsebében.
- Mit művelsz, Ric? – kérdezte.
- Ezt oda akartam adni.
Ric előhúzott egy vérvonal példányt, a zsebéből.
Demi teljesen meglepődött.
- Meg vetted? Kölcsön adtam volna az enyémet – dadogta.
- Ez a tiéd – jelentette ki Ric.
Bri nagy szemeket meresztett a fiúra.
- Elloptad a könyvem?
- Nem. Kölcsön vettem.
- Nem érdekel, hogy minek hívód, elemelted! – dorgálta vörös arccal a fiút. Ric felnevetett, Demi megrökönyödve pislant rá.
- Istenem, de hiányoztál nekem, Demetria – mondta gyöngyözően, Demi szíve megdobbant. – És már úgy ötször átolvastam.
- Azt mondtad, nem olvasol sokat.
- Mégis mit számít soknak?
Ric elmosolyodott, és elindult a főnöke felé.
- Szia, Demi. És örülök, hogy boldog vagy.
- Szia, Ric – válaszolta, mindig Ricet nézve.
Valóban boldog lenne, vagy annyira izgul, hogy a boldog érzést ki törölte egy időre az érzelmeiből?
Vagy attól retteg, hogy mit fog szólni a családja?
Ó, a francba! Ebbe bele se akar gondolni!
Eszter buzgón jegyzetelve felkapta a fejét, mikor Alex hátulról átölelte. Szívderítően elmosolyodott.
- Szia.
- Szia.
Némán meredtek egymásra, nem kellett nekik szavak, hogy tudják, mit érez irántuk a másik.
- De édesek vagytok! – szólalt meg Vivien hátuk mögött.
Mindketten megfordultak, és meglátták a csinos Vivient, divatos ruhát viselt, hajfürtjei rakoncátlanul röpködtek körülötte.
- Ó, Vivien, szia! Meglepő, hogy látlak itt téged – mondta Eszter gúnyosan.
- Én meg titeket itt, azt hittem a családotoknál vagytok – mondta érvelődve.
- Meg sokára indulunk, és te miért nem otthon vagy? – kérdezte Alex homlokon csókolva Esztit.
Vivien szívderítően elmosolyodott. – Nem, nem sokáig leszek sokáig itt veletek, mert itt van Ric egy hete otthon, van, együtt megyünk a szüleinkhez – mondta álmodozva. Eszti megdermedt a fiú nevét hallva, aki csúnyán ejtette. – Valami baj van, Eszter? – kérdezte érdeklődve a lányt, majd az asztaláról leemelt egy Paksaméta íratott. - Elgondolkoztál azon, amit mondtam
Alex nem vett tudomást, hogy Eszti elhúzódik tőle, az érintésétől. - Még nem.
- Miért van valami gond, van, vagy nem vagy, elég jó író?
Eszti nem tudta mit válaszoljon, hiszen ő, csak Demetria helyére ugrott be, Vivien meg Zsófiéra. – Figyelj, Eszti engem nem érdekel, hogy jól írsz, vagy sem, de Mrs. Rory számít rád – mondta Vivien. – Szóval meg tudod csinálni a cikket, vagy sem?
Eszti egy pillanatig rágódott, mielőtt válaszolt volna.
- Igen. Akarom ezt a cikket.
- Helyes. Megyek, kellemes ünnepeket kívánok nektek, szünet után találkozunk, vagy szilveszterkor – mosolyogva húzza magára a kabátját. – A Hópihe fesztivál december. 21 – én lesz. Hét nap múlva, hogy álltok a műsorral, Eszter?
- Egész jól – hebegte Eszter, elgondolkozva meredt a füzetébe, arra gondolva, hogy semmi műsoruk sincs a hópihe fesztiválra.
Csúful le fognak égni.
- Rendben, sziasztok. Szia Alex – Édes mosolyt villantott a fiúra, aztán kisétált a szerkesztőségből. Alex próbálta vissza fogni a felgyülemlett kérdéseit.
- Szóval mi volt ez, mikor meghallottad Ric nevét? Valaki volt neked ez a fiú? – kérdezte fojtott hangon.
Eszti hallgatott.
- Még mindig érzel iránta valamit?
- Hagyjuk ki ebből az érzelmeimet Alex – csattant fel, és szembe fordult a fiúval.
- Ó, szóval igazam van – mondta Alex fásultan. – Szereted őt?
- Egyáltalán nem, de neked ehhez semmi közöd – oktatta ki a fiút, Alex méregbe gurult.
- És engem szerettél, szeretsz? – kérdezte a lánytól.
Eszti nem tudta mit válaszoljon erre.
Lemerevedett. Nem tudott mit válaszoljon erre az egyszerű kérdésre. Miért jön mindenki azzal, hogy szeretsz engem?
- Szeretem… ahogy mosolyogsz
- Csak ennyit mondasz?
- Nem. Csak meglepődtem, hogy ezt kérdezed tőlem, ami nyilván való… - dadogta szemlesütve, idegesen babrálva a tollával. Alex összeráncolta a homlokát.
- Valóban az lenne? Akkor mond ki. Szeretlek, Eszter. Látod nekem könnyen ment, mert így érzek!
Eszter továbbra is nem mondott semmit, sőt összepréselte a száját. – Te nem szeretsz engem, Eszter – mondta fájdalommal a hangjában. Eszter fel pillantott.
- Csak gondolkoznom kell… ezen.
- Mit kell ezen gondolkodni… komolyan?! Vagy érzed, hogy szeretsz, vagy nem?!
- Ez nehéz dolog kimondani, Alex.
- Nekem nem volt nehéz, csak annak, aki nem szereti azt a személyt, akivel van.
Elena nem akart hallgatózni a szerkesztőségben hagyta a telefonját, mikor Viviennel beszélgetett. A csukott ajtóban állva is hallotta Alex fájdalmas, elkeseredett hangját. Megesett rajta a szíve.
- Te ezt nem érted Alex, én… kérlek… gondolkoznom kell – nyögte ki sírással küszködve.
- Ez nem olyan, amin gondolkozni kell, Eszter, ezt érzed vagy sem.
- Kérlek, Alex, ne így váljunk el.
- Szerintem szakítanunk kéne, Eszter. – Szavai mélységesen megbántották Esztert. – Mert nekem így nem jó, hogy a barátnőm mást szeret, nem engem. Vége.
- Kérlek, Alex gondold meg, hogy most miért szakítasz velem? – nyújtotta a kezét, de Alex elhúzódott tőle. – Csak azért szakítasz velem, mert nem mondtam ki, hogy szeretlek? Ez képtelenség!
- Tökmindegy. Nem számít, már nem, mert vége van – mondta, majd szembe fordult a lánnyal, Eszter látta a tekintetében a mélységes fájdalmat, és a haragot. – Tudod, azt bánt igazán, hogy én tényleg szeretlek, de te engem nem… szóval nem állok az utadban, hogy együtt legyél Ricel. - Eszter vett egy mély levegőt. Most meg mi történt? Tényleg szakított volna vele a fiú? Vakon nyúlt a kabátjáért, és az ajtóhoz botorkált, Elena lépteket hallva behúzódott a lány vécébe, remélve, hogy Eszter nem lép be, hogy kisírja magát. Nem jött. Jólesően felsóhajtott, majd kisétálva a terembe lépet.
- Szia – szólalt meg suttogva, Alex megfordult, hogy a belépőre pillantson. Kesernyésen elmosolyodott.
- Nem engem vártál, igaz? – kérdezte Elena kezét tördelve, lassú léptekkel kerülte meg az asztalokat, Vivien asztalához lépve, fel emelte a telefonját. – Itt hagytam – magyarázta.
- Hallottál mindent? – kérdezte Alex fojtott hangon. Elena szégyenkezve lehajtotta a fejét.
- Sajnálom, nem akartam – felelte csöndesen. – Jól vagy? – lépet a fiú mellé, kezét a fiúéra helyezve. Érezte, hogy Alex milyen feszült.
- Nem engem szeret, szerintem ezt jelent valamit.
Elena megrázta a fejét, két kézbe fogta Alex arcát, és maga felé fordította.
- Nem, ezt, azt jelenti, hogy Eszter… - akadt el a hangja. Mégis mi a fenét művel ő itt? Miért védi Esztit?! A lány mást szeret.
- Te sem tudsz mit mondani – fordult el a lánytól. Zsebébe kotorászva, előhúzva egy szíves nyakláncot. – Ezt akartam neki oda adni, de már semmi értelme – hajította a szemetesbe. Elena előre lendült, és kikapta a szemétből a láncot.
- Ne, ne dobd ki. Gyönyörű – hebegte, könnyezve, olvasva el a rajta lévő írást. – Nagyon szép.
Alex némán fürkészte a lányt. – A tiéd, lehet – vakkantotta. Elena megrökönyödve kapta fel a fejét.
- Mi?! Nem, nem fogadhatom el – tartotta a fiú előtt a markát, de Alex megcsóválta a fejét.
- A tiéd, Elena – úgy ejtette ki a nevét, hogy Elena megborzongott. A láncra meredt, szinte égette a bőrét.
- Köszönöm, nem fogod megbánni, hogy nekem adtad? – kérdezte.
Alex elmosolyodott. – Valahogy azt érzem, hogy jól tettem, hogy pont neked adtam.
Elena is elmosolyodott. Nem tudta mit tegyen, elmondja neki, hogy mit érez iránta, de nem akarta lerohanni. Még nincs itt az ideje.
- Hát köszönöm, hogy nekem adtad. Nem vagy éhes? Meg kívántam egy hamburgert, és sült krumplit, velem tartasz, mert ez után jön a nagy hajtás, és az ünnep.
Alex nem gondolkozott, hogy mit válaszoljon. – Menjünk – magára vette a kabátját, és a lánnyal kiléptek a szerkesztőségből, és a gimi épületéből. Kint szállingózni kezdett a hó, hideg levegő lepte el Forks városát.
Judith nem foglalkozott senkivel, tévét nézett, és pattogatott kukoricát evett közben. Haját felkötötte. Egyszerű ruhát viselt. A HBO – on Lucy Hale zenés filmje ment. Mellette Nina örömében nézte a filmet, mint egy kisgyerek – gondolta fásultan. Nina nem viselt mást, mint egy pöttyös felsőt, ami Judith nem venne fel, és egy kopott sortot. Egy igazi, kis lúzer – gondolta mosolyogva Judith, merőn nézve a lányt, elgondolkozva. De az ő lúzerre! – gondolta vidáman, majd vidáman átölelte a lányt, közben a pattogatott kukorica rájuk borult. Nina nem tetszését fejezte ki, de ő is megölelte a lányt.
- Imádom ezt a filmet – mondta Nina Judith hajából falatozva a kukoricát. Judith fintorgott, majd nevetésben tört ki. – Mi az?
- Semmi – csóválta meg a fejét nevetve.
- Hogy állnak a próbák? – kérdezte Nina elfordulva a képernyőtől Judithra meredve.
- Tökéletesen – mondta a lány semleges hangon. Fordulva a tévé felé, nem kötötte le a figyelmét a film, de az evés annál inkább.
- Aha! Szóval itt vagytok – lépet a nappaliba Ákos, csodásan festett. Judith kelletlenül pillant fel a tévé távkapcsolóját szorongatva.
- Nahát! Ákos mit keresel itt, azt hittem fontos dolgod van – szólalt meg hidegen. Ákos letelepedett a kanapéra.
- Volt, de nem mentem el – felelte kesernyésen gondolva Roryra gondolva. Ő elment a randira, csak a lány nem. Felültették. Ez volt az első.
- Hát, örülök, hogy itt vagy – mondta Judith meglepve a fiút, őszinte hangján.
- Mi? – képedt el a srác. Judith képtelen volt csomót kötni a nyelvére.
- Attól féltem, hogy nem akarsz a barátom lenni, és te is Demi csapatába állsz, mint a többiek – hebegte, megdöbbentve a két mellette ülőt. – Én… sajnálom, Ákos, ha megbántottalak téged… tényleg – sírta el magát, Ákos mellkasára borulva.
Jaj, most meg miért sír?
Barbie úgy érezte magát, mint egy haszontalan eldobni való ruha anyag. Miközben a bőröndjébe hajigálta a ruháit, az anyja sétált be a szobájába.
- Szia, drágám - köszönt kedvesen. - Ne segítsek? - Meg sem várva a lánya beleegyezését bele kotorászott a szekrénybe.
- Anya, hagyd! Anya hagyd békén! - Tépte ki az anyja kezéből a ruha anyagot.
Az anyja mosolyogva csóválta a fejét. - Ideges vagy, ugye? Tudom, hogy a vizsga felemészti minden energiádat, drágám.
Még, hogy a vizsga. Nagyobb gondom is van annál! - gondolta fásultan a lány.
- Igen, anya. Sok a vizsga jövőre ekkor egy egyetemen fogok tanulni, tőled és a várostól távol - Dünnyögte, majd az ágyra huppant. - Kicsit kimerültem - suttogta.
- Hát persze, hogy kimerültél, kicsim. De ne aggódj, vizsga után pihenhetsz. És indulhatsz a nagy betűs életed felé - Az anyja könnyezve ejtette ki a száján a mondatokat. Barbie vigasztalódva megpaskolja a vállát.
- Anya, neked ugye mindent elmondhatok? - kérdezte suttogva.
- Hát persze, kincsem.
Barbie bele borzolt a hajába, szíve hevesen zakatolt a mellkasában. Nincs vissza út, meg kell tenned.
- Terhes vagyok.
Másnap, mikor Viki felébredt első gondolata Peter volt. Kihalászta a mobilját a táskájából, majd vissza dobta.
Fürdőszobába vonult, fogat mosott, megfésülte a haját, majd a szekrényénél ácsorgott, míg meg nem találta a megfelelő ruhát.
Mikor mindennel végzet, elhagyta a lakást.
Dermesztő hideg csapta meg, hogy megdermedt. Lehelete pára felhőként tört fel a szájából.
Peter egy vörös hajú leányzóval beszélgetett az utcán. Majd, ahogy jobban szemügyre vette a lányt, felrémlett benne, hogy kicsoda.
Rose.
Peter volt barátnője - gondolta rosszmájúan. Mit keresnek együtt?
Jeges kéz markolta meg a szívét, és addig szorította, míg menthetetlen fájdalmat érzett legbelül. Fájdalom után mérhetetlen düh fogta el. Sivító szél felkapta a haját, percekig táncoltatta a levegőben.
Egy pillanatra megragadt a fejében ez az össze illünk dolog, mert az ide tartott úton volt ideje gondolkozni. Ha megint összejönnének nem követné el ugyan azokat a hibákat, mint a múltkor. De a barátságuk is fontos a számára, hogy most oda menjen és megzavarja őket.
Rose felpillantott egyenesen az őket bámuló szőke lányra nézett. Messze állt tőlük, hogy letudta volna olvasni, hogy mit gondol a személy, de innen is látta, megvonagló arcát, ami nem a hideg okozta.
- Vár valaki téged, Peter - szólalt meg halkan. Peter hátra fordult, ahová a lány bökött. Arcán ezernyi érzelem futott végig, zavartságtól a méregig. - Nekem most mennem kell.
Mielőtt oldalt lépet volna a fiú elkapta a karját. - Áll még a ma esti vacsora? Vagy meggondoltad magad?
Rose zavartan toporgott egy helyben, és a válaszon elmélkedett, mikor meglássa, hogy a szőke feléjük lépked.
Gyönyörű - Ez volt az első gondolata, mikor meglátta a lányt. Szőke haja táncolt a szélben, apró pici száját halvány félszeg mosolyra húzta. Egy szem szeplő sem volt rajta. Rose a pokolba kívánta ezért.
- Igen, áll - motyogta. Peter elengedte így eltudott gyorsan tűnni, mielőtt a lány bármilyen kérdést feltudott volna tenni iránta.
- Rose! - kiabált utána Peter. Lassan megfordult. - Este nyolcra ott vagyok nálad. - Önelégült vigyorra láttán Rose is elmosolyodott.
- Várni foglak - mondta a lány, Viki tajtékzott a dühtől legbelül. Megvárta, míg a lány elmegy, csak akkor fordult Peter felé.
- Szia, Peti, mi van veled? Nem is tudtam, hogy te és Rose... - Nem tudta befejezni a kérdését, Peter kemény tekintetétől és metsző hangjától.
- Nem, mintha rád tartózna kivel vagyok éppen!
Viki felhúzta az orrát, száját kicsire préselte. Szeméből sütött a méreg. - Nem, mintha hozzád való lenne a lány.
Peter kissé felhúzta a szemöldökét, majd önelégülten elvigyorodott. - Féltékeny vagy?
- Nem! - Viki rájött, hogy túl hevesen válaszolt a kérdésre, Peter önelégült mosolya még szélesebb lett.
- Az jó! - mondta megnyomva a jó szót. - Mert nem is akarom, hogy az legyél, mivel nincs és nem is lesz közöttünk semmi barátságnál több.
- Peter... - kezdte Viki elhaló hangon. Peter megrázta a fejét.
- Nem, Viki! Vége van.
A lány lehajtotta a fejét. A szél még erősebben tombolt, dideregve húzta össze magán a kabátját.
- Ha így érzed - motyogta nyeldesve a könnyeit.
- Aha.
- Hé, srácok! - Kiáltást sodor feléjük a szél. Demetria sietett hozzájuk, haja táncolt a szélben. Arca kipirult, szeme körül a sötét karikák még sötétebbek lettek, amúgy is sápadt arcán.
- Mi van? - kérdezték egyszerre a lányt. Demetria nagy levegőt vett, megigazította a haját.
- Jason megkérte a kezem, én meg igent mondtam - Hadarta el egy szuszra. Amazok egy ideig némán meredtek a lányra, aki félve hátrált előlük.
- Hogy mit csináltál?! - Tört ki belőlük egyszerre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése