2012. október. 23.
Kedves naplóm!
Boldog vagyok, hogy madarat lehetne fogatni velem. A szívem még mindig dübörög, hogy alig kapott levegőt. Lehet szerelmes az ember első csók után? És lehet az is, hogy újra csókolózzak vele? J
Az anyám szerint változást látott látni rajtam, mondta, hogy csillogott a szemem, mikor haza értem.
Még sem mondhattam el neki, hogy életem legszebb pillanatát éltem át, Alexel.
Alig bírok aludni, ezért elemlámpával világítva írók. :D
Kezdek megörülni attól, hogy az életem kezd teljesen kifordulni magából. Próbálok nem gondolni Rickre, arra gondolva, hogy átejtett. Hiszen Alex ott volt nekem.
Azt hiszem, megyek aludni.
Holnap jelentkezek.
Eszti
- Nem fog el hívni.
- Miért ne hívna meg? – kérdezte Viki, miközben Rebecca haját fonta be.
- Miért hívna meg? – kérdezte vissza pamut pulóvert véve fel.
- Dem figyelj – kezdte Rebecca a lányra pillantva. - semmi értelme annak, hogy barátod legyen, ha nem tudod, hogy el akarna vinni a bálba.
- Nem a barátom – javította ki a lányt.
Rebecca szemét forgatta legyintett.
- Tényleg nem az neki – ironizált Zsófi Demi ágyából felpillantva az újság mögül.
- Nem az – most Dina kotyogott közbe chipset ropogtatva.
- Akkor meg micsoda? . kérdezte Viki.
- Az udvarlóm.
A lányok meghökkentve meredtek rá, majd nevetésben törtek ki.
- Hát jó – nevetett Zsófi szívderítően.
- Jól van nevesetek, de akkor is fogalmam sincs kicsoda nekem, de az kétlem, hogy barátom – győzködte őket. Ebben persze hamar akart dönteni, hiszen Dean megcsókolta nem is egyszer.
- Szerinted ő mi nekem? – kérdezte Vikitől, aki megvonta a vállát.
- Azt hiszem ez egy barát- barátnő dolog, bár nem hiszem egy jó barát, megcsókolna, ha nem érezne valamit irántad – Valóban? Akkor Petivel mi a helyzet? – akarta kérdezni, de letett róla.
- Ez annyira furán hangzik – rázta meg a fejét Demetria.
- Figyelj beszéltetek ti erről? – érdeklődött Zsófi
- Nem még nem. Szerinted ezt jelent valamit?
- Ó atyám! Íráshoz okos vagy, de a szerelmi kapcsolatokhoz nulla az eszed. Akkor nem látsz, csak próbálsz a kedvére tenni – Ebben a pillanatban nyitódott be az anyja és kukkant be az ajtón.
- Kicsim, egy Dean nevű fiú keres téged.
Dean? Eljött volna idáig, hogy beszéljen vele?
- Rohanok – viharzott le a lépcsőn a bejárati ajtóhoz repülve.
- Dean, szia – köszönt lihegve, vigyorogva a fiúnak. Dean szív dobogtatva mosolygott. – Mi járatban? – kérdezte nem ugorva a fiúra, hogy a bálról kérdezzen. Dean megfogta a kezét, és kihúzta a hóesésbe. Na jó! Ez meg akar fagyasztani. – gondolta Dem dideregve ácsorgott a fagyos hidegben, és arra gondolt, hogy a barátnői pofátlanul ki lesik őket az ablakából.
- Csak látni akartalak – felelte titokzatosan. Sötét fürtjeiben apró hópelyhek akadtak. Olyan édes volt, ahogy ott állt, a fehérré változott világban, mint egy látomás.
- Ez kedves. Én is pont rád gondoltam – suttogta Demetria pirosra pirulva az izgatottságtól, és a hidegtől. Dean közelebb araszolt hozzá, a szemébe nézett.
Csókolj meg! – kérte esdekelve Dem tekintette.
- Elmehetnénk együtt a városba nézelődni, hiszen nem igen mozdulsz ki. Velem tartasz? – kérdezte Dean érdeklődve. Hát nem ezt a kérdést várta Demetria, de ez is megteszi.
- Persze, a hétvégén?
- Jó lesz – felelte Dean, kezét dörgölve a hidegtől.
- Hát… örülök, hogy láthattalak – mondta hátra araszolva, de mielőbb a tornáchoz ért volna Dean megragadta és szenvedélyesen megcsókolta. Elszakadva egymástól, Dem sóhajtva fújta ki a levegőt, majd lassan a fiúra pillantott. – Dean bál lesz a suliban… és… nem, mintha érdekelne engem, nem is, csak…- magyarázta a lány maga is összezavarodva. – De tudod milyen a gimi komolyan, veszik, hogy részt vegyünk a társasági életben, vagy miben. – Ó! Istenem segíts! Nem lehet valaki ennyire ostoba, mint ő maga.
- Azt akarod, hogy a bálba vigyelek, ugye? – kérdezte Dean.
- Nem – hazudta halkan. – De. Ha el akarsz menni én szívesen veled, tartanék.
- Demetria eljössz velem a bálba? – kérdezte megfogva a lány kezét Dean. Dem hálásan rá mosolygott, oldalra billentette a fejét.
- Igen, veled tartok, de ugye tudod, hogy zakót és nyakkendőt kell felvenned?
- Ó, jézusom! Jól van túl élem – sóhajtott a fiú, bele törődve a sorsába.
Két kezét a fiú nyaka köré fonta és megcsókolta, hosszú percekig tartó csók után Dem elszakadva a finom édes szájtól, megakadt a tekintette a hópelyhek között ácsorgó alakon, majd jobban látva kirajzolódni, Petit pillantsa meg, aki éppen akkor sétál el mellettük.
- Sziasztok! – köszönt hidegen, mint akinek elvették a csontját.
- Szia, Peti – köszöntek egyszerre a fiúnak, aki morogva lépett be a lakásba. Demi kissé aggódva pislantott utána.
- Azt hiszem, megyek – mondta Dean megcsókolva a lányt, és sarkon fordulva el veszett a hópelyhekben.
A lányok még mindig az ablaknál álldogáltak, ezért Demi felfelé fordított hüvelykujjal jelezte nekik a sikerét. A lányok örömükben ide-oda ugráltak, már ha azt tették, mert a fenti ablakból nem igen látott be.
Az emeletre rohanva a szobájába izgatottan felsikoltottak, ölelkezve Dem mindent elmesélt nekik.
Nem lehet ennél pocsékabb az élete, ha még a barátai is megfeledkeznek róla, már itt kéne lenniük, próbálni.
Nem értette, hogy miért hagyják mindig őt cserben.
Apró könnyek csorogtak le az arcán, mikor a tükörbe bámult és magát nézte a tükörben.
Ekkor hangos zajokat hallott kiszűrődni a színpad felől, beszélgetést, hangjait. Mosolyogva kifordult az öltözőből és a színpad felé sietett.
Mind ott voltak, Demetria és Peti egymással acsarkodtak egy filmen, vagy egy ételen? De nem számított, mert mind ott voltak. Aztán mind rá meredtek, arcukon jól látható volt a hitetlenkedés.
- Te sírtál? – kérdezte megrökönyödve Dina. Barbie kihúzva magát, a szemébe bámult.
- Nem, csak bogár ment a szemembe – motyogta elhűlve.
- Mind egy csapat vagyunk, és nem hagyunk el senkit, aki köztünk van, mi mindig együtt leszünk egymásnak – mondta Zsófi. – Csoportos éljenzés, kérek! – kornyikált. – Egy mindenért, mindent a csapatért! – kiáltotta, a többiek vállukat megvonva utána kiabálták. – Nyerjük meg azt a musicalt!
- Hát akkor kezdhetjük is – szólalt meg Eszti a zongorához tipegve, mindenki a drasztikus változást nézték rajta, hogy a lány megigazította begöndörített fürtjeit. Esztin fekete mini szoknya, fekete vastag necc harisnya, és szintén fekete csizma. Felsője lila ujjatlan top, fekete szexi bőrdzseki.
Aztán a többiek már más elfoglaltságot kerestek. Demetria egy gitárt emelte fel, és a mikrofonhoz sétált, bele ütközve Barbieba, aki szintén a mikrofonhoz sietett.
- Bocsi – kerülte ki a szőkeséget Demi, Barbie a mikrofonhoz hajolva énekelni kezdett. A többiek a dallamhoz viszonyultak.
Barbie majd felrobbant a tizedik szerencsétlenkedés próbálkozás után.
Zsófi gitárjának a hangja repedt fazékra emlékeztette a lányt.
Demetria kinyitotta az ajkait, de énekelni nem tudod, Barbie vad gitár szólója miatt.
- Gyerünk már, srácok! Kicsit Rock & Roll-nak kellene lennünk. Ne legyetek már ennyire lajhárok. Nyerni akarok! És ez nem sokat segít, ha Demi nem énekel, csak álldogál – mondta a lány minden tudóan. Demi a földre helyezte a gitárját, és a táskáját a vállára kapv az ajtóhoz sietett.
- Ah! Itt sem vagyok nekem ennyi bőven elég volt.
- Mi?! – képedt el felháborodva Barbie. – Képes vagy máris feladni a csapatot?! – Demi vörös dühös arccal meredt a szőkeségre.
- Nem, csak téged, mert most torkig vagyok veled, a fenséges stílusoddal, és megértem a táncosokat, akik itt hagytak téged, mert veled nem lehet dolgozni, mert a középpontban akarsz lenni. Mert neked senki nem számít, csak önmagad. Egyszer felnyithatnád a szemed, hogy körbe tekintenél, nem elvenni azt, amit csak akarsz nem számítva, hogy kit taposol el – forrázta le a szavaival a lányt, aki bénultan állt előtte, közben keze ökölbe szorította. Tikkelő szemekkel meredt Demetriára, mélyen sértette a lány nyílt támadása, és nem csak, azért mert piszokul fájtak, hanem azért mert igaza volt. De ő nem fogja bevallani.
- Dem ne menj el – könyörgött fel állva zongorától Rebecca könnyes szemmel, maga előtt látva a vereséget. Zsófi fel állt a dobok mögül táskájával a vállán sétált Dem mellé.
- Hát az hiszem én is lépek – mondta színtelen hangon. Rebecca keserűen gondolt vissza, mikor hit az álmai megvalósulásáról, és erre, tessék szétpukkan, mint a szappanbuborék.
- Mi?! – Barbie kezdett mérges lenni, dobbantott a lábával.
- Srácok! Még összehozhassuk – győzködte őket, Eszti halkan, fáradt hangon.
- Igen. Esztinek igaza van. Mi lenne, ha elkezdenénk elölről? – kérdezte reménykedve Viki is, aki a gitár húrokat pengette.
- Ezek feladják, mielőtt elkezdték volna! Begyulladtak! – gúnyolódott Barbie.
- Ó! Istenem fogd már be! – kiáltott rá dühösen Demetria, meglepve a többieket. – Ne haragudj Eszti, de én lépek – robbant ki az ajtón, végig rohanva a folyosón a kijárat felé.
Becsukódva mögötte az ajtó hozzá dűlve felsóhajtott, jeges hideg érve az arcát, megdidergett.
Nem hagyhatja magukra őket, tudva, hogy számítanak rá, és ő neki is számítanak, még a szőke fenség is.
- Hali, hát te kint fagyoskodsz? – kérdezte a közelgő Kati a lányt, majd magához ölelte. Demetria hátrább tolta a gyerekkori barátnőjét.
- Te, hogy kerülsz ide? – hitetlenkedett. Kati megrázta szőke fürtjeit, és kék szemével a lányra meredt.
- Felvettek a gimibe, és gondoltam megleplek, az anyud mondta, hogy itt vagy – felelte kedvesen. Demi a lány mögött pillantsa meg egy lányt meg egy fiút.
- Ezek kik? – kérdezte hosszú percek múlva Katit. A lány hátra fordulva intett feléjük, amazok hozzájuk sétálva Demire mosolyogtak.
- Demetria bemutatom neked Selenát és Márkot, srácok ő Demetria. Mind ide járunk.
- Hello – köszönt feléjük kedvesen Dem.
- Márk a másik Shakespeare osztályba járok.
- Ő a megoldás a fiúhiányból adódó problémánknak, nem gondoljátok? – kérdezte Selena humorosan.
- Na ja. Egyébként honnan menekültél? – kérdezte érdeklődve Kati, a körmét nézegetve.
- Próbáltunk, de Barbieval egyenlő a halállal. Hiszen tudod milyen? – Kati megértően bólintott.
Kata melegen megöleli a lányt. – Úristen mennyire hiányoztál!
- Te is… - makogta Demi, miközben próbált kiszabadulni a szorítás alól.
- Hát akkor be is mehetnénk – jegyzi meg Selena. Demetria rá meredt.
- Hová?
- A próbára, vagy cserbenhagyod a barátaidat?
Demi szó nélkül benyitott és elindult a színház felé, azok mögötte loholtak. Kati és Selena cinkosan kacsintottak egymásra. Demetria a színpadra sétált. Senki nem tartózkodott a terem közelében.
- Elmentek – mondta gyenge hangon. Kati mikrofonhoz lépett és bele sikkantott.
- Talán megpróbálhatnád, senki sem fog kinevetni – Kati Demi kezébe nyomta a mikrofont, és gitárt kapott fel. Lágy dallam csendült fel. Demi a mikrofonhoz lépve puhán énekelni kezdte a dalt:
Hey, hey, hey,
I, only an average one are girls,
Sometimes lazy, and I am bored,
And I am afraid that it is not noticed, who I am in fact,
I have dreams, I have desires,
I feel happy,
Next for a fool, because words fail me if I look at you.
A dal ütemesre fordult, Demi megmarkolta a mikrofont, ugyanazt a szikrát érezte, mint először, akkor azon az estén. Eszti a sötétségbe burkolózva, mosolyogva nézte Demit: a dal olyan szép volt, és egyszerűen tiszta, amilyenek, megálmodta Demi.
Demi szíve hevesen ütődött a mellkasának, torka kiszáradt, mosolyogva fordult a többiekhez, ekkor pillantja meg a barátait felsorakozva.
Ahogy a szám véget ért Mrs. Davinger előre lépett az ajtóból. Felírta mindnek a nevét.
- Ez gyönyörű volt. Fel letettek írva a musicalre. Rebecca ad át nekik a kottát, és találjatok a csapatotoknak nevet.
Rebecca mindnek kiosztotta a kottákat, és lelkesen magyarázott.
- Ha próbálni akartok, itt megtaláltok minket. A szünetekben, tanítás után… bármikor.
- Nahát, nahát – csettintett a nyelvével Judith. – Együtt banda – szólt Judith, aki most lépett be a terembe, ahogy a tanárnő elhagyta a termett. Judith mögött Ákos vigyorgott pimaszul. Judith mint mindig, most is remekül festett. Pánt nélküli fekete felsőben tipegett hozzájuk, mint egy fenség.
- Megbeszélésünk van – közölte vele Eszti. Judith úgy mérte végig, mint egy eltaposandó csótány lenne.
- Igen, jaj bocsánat… De a színpad már a miénk.
- Mi a fenét képzelsz?! – méltatlankodott Barbie.
- A színpad mostantól a miénk, az igazgató engedte át nekünk – mondta fensőbbséges stílusban, amitől Esztinek üthetnék támadt. – És elég gyér csapatott, választottál, Eszti, nem félsz, hogy vesztesz?
- Ó! Szóval a jó ízlésünk miatt leszünk megbüntetve, mert te nem vagy benne? – kérdezte cinikusan Eszti.
- Jaj, Eszti, ez fájt. Már egyáltalán nincs szükségetek rám?
- Nincs. Soha nem is volt szükségünk rád – mondta nyomatékosan Eszti. Judith kecsesen lépdelt fel a lépcsőn a színpadra.
- Meg sokára én leszek a színházklub elnöke, és ha ellépnél az útból, elkezdenénk próbálni.
Eszti egészen elkábult. Judith önelégülten vigyorgott, ahogy táncosaival elfoglalták a színpadot.
Az élet igazságtalan és kegyetlen!
Eszti lehajtotta a fejét, és nagyot sóhajtott.
Kudarcot fog vallani, ezzel tisztában volt.
- Hé! Eszti már csak táncosokat kell szereznünk – suttogja mosolyogva Demi a lánynak. – És oda pörkölhetnénk neki – mondta harciasan a lány, ahogy a folyosón sétáltak a kijárat felé.
- Na ja! – horkant fel Zsófi, majd Selenára és Katira pillantott. – Ti, hogy viselitek, ha sok ember előtt kell szerepelnetek?
- Én rendszerint hányok – vartyogta Selena.
- Én lebénulok, de nem nagy ügy, mert utána pörgök – vallotta be sietve Kati.
Zsófi Esztire pillantott. Ő felsóhajtott, majd Katira és Selenára szentelte minden figyelmét.
- Jól van. De esküszöm, ha elszúrjátok, könyörögni fogtok, hogy bár ne jelentkeztem volna.
Ekkor szólalt meg Peti mobilja, aki mosolyogva olvassa el az üzenetet. Minden szem rá szegedzőik.
- Végeztünk? – kérdezte Peter.
- Holnap este próba! – kiáltott Eszti Peti után, ahogy kiviharzott a suli kapuján.
Peti, ahogy kiért a hóesésbe meglátta őt.
Szőke haját táncoltatta a szél, az arca kipirult a hidegtől. Kékeszöldes szeme csillogott. Vérpiros ajka mosolyra húzódott, ahogy megpillantotta a közeledő férfit.
- Szia. Már mész is? – Peti lihegve, de sietősen érkezett, hogy elcsípje még Vikit a tudósok csoportjából, ahová futva ment a próba közben. – Miért nem megyünk el valahova együtt?
- Haza kell mennem.
- Figyelj csak, még korán van még, de ha akarod haza, viszlek kocsival, vagyok.
- Még rengeteg dolgom van – indult el Viki az utón.
- Meg kell oldanunk, hogy a második randinkon, csak mi legyünk.
Viki megtorpant, visszanézett a válla fölött. – Még az első randink sem volt.
- Dehogy nem volt. Hamburgert ettünk, és Colát ittunk. De legközelebb te nevezed meg a helyet, és a menüt.
Viki szembe fordult a férfival.
- Azt nem nevezném randinak, mivel a barátainkkal voltunk.
- Hmm, ezt minek nevezed.
Gyors és lágy mozdulat volt. Olyan gyors, hogy Viki észre sem vette.
Ha tudta volna, hogy mire készül a férfi, kitérhetett volna. Vagy nem.
Peti átkarolva a vállát, és forró száját a lány ajkára szorította. Peti először finoman, csábítóan súrolta az ajkait a lányéhoz, miközben kezei a lányon kalandozott.
Viki mikor Peti férfias teste hozzá simult, forró vágyat gerjesztett benne, amely váratlanul érte. Gyomra görcsbe rándult, ujjait a sötét, sűrű hajba mélyesztette.
Peti el akart merülni benne, összeolvadni és eggyé válni vele.
- Hadd, kísérjelek haza, Viki – szája ide-oda kalandozott a lány arcán, nyakán, majd ismét a száján.
Viki megrázta a fejét. Nem kedveli a gyors iramot.
- Én nem vagyok fogékony az ilyesmire, Peti. Meggondolatlan sem vagyok – kezét Peti arcára helyezte, majd a mellkasára, és eltolta magától, de a szemét nem vette le a fiúról. – Nem fekszek le egy férfival, csak azért, mert izgalomba hoz. Nem, én nem ilyen vagyok.
- Rendben – Peti puszit, nyomot a lány homlokára, mielőtt Viki hátra lépett volna. – De maradhatnál, kérlek. Elmehetnénk enni, vagy hógolyóznánk. Semmi bonyodalom.
Viki szája megrándult, aztán hatalmas mosoly terült szét az arcán, lehajolt felkapott egy marék havat, összegyűrve a fiúra hajította.
Peti a havat söpörte le a kabátja elejéről, majd csibészen a lányra pislantott.
- Ezt vegyem harcnak?
- Számítok rá! De nem maradhatok vigyáznom, kell az öcsémre.
- Soha nem lógtál a suliból?
- Nem.
Peti megragadta a lány kezét, mielőbb az elment volna. – Egyszer sem, komolyan?
- Nem, komolyan nem.
- Egy kis minta diák, mint a húgom. Ez izgalmas!
Aha! Most már a húgodnak nevezed. – gondolta töprengve Viki arcát fürkészve, ahogy a ”húgáról” beszél.
Vikinek nevetnie kellett. – Ha pedig azt mondtam volna, hogy igen lógtam legalább hetente egyszer, lógósnak neveztél volna.
- Na jó, megfogtál. Mit szólnál holnap esti vacsorához?
- Nem. – Elhessentette Petit az útjából. – Nem akarok beléd szeretni.
- Hmm, ez azt jelenti, hogy máris érdeklődsz irántam.
Viki kezeit a kabátja zsebébe dugta. – Ami azt jelenti, nem. Majd szólok, ha véleményem megváltozott volna. Menj vissza a többiekhez, és vidd haza a ”húgodat”. Igazán szerencsés vagy, hogy Demi a testvéred. Szia, Peti. – mondta és sarkon fordulva elsétált a megállóhoz, ahogy oda ért a busz meg is érkezett felszállás előtt oda intett a fiúnak.
Peti figyelte, hogy a busz elhajt a lánnyal. Ekkor lépett ki a hóesésbe Demetria telefonon beszélve. Vére mindig forrt benne valahányszor megpillantja a lányt. Aztán Dean jelent meg, aki magához vonva a lányt megcsókolta.
A rohadt életbe! – szitkozódott Peti, már másodszorra látja őket ölelkezve.
Kocsijához sétálva beült, beindította a motort. Hátra tolatott és elhajtott.
Eszti kinyitotta a szekrényét, hogy indulás előtt bepakolja a cuccait, egy papírt talált benne.
Gyorsan elolvasta, aztán a folyosó végén lévő sárga ajtóra meredt. Zavarban volt… ugyanakkor kíváncsi.
Kinyitotta az ajtót. Egy lépcsőt talált mögötte, ami a tetőre vezetett. Havazott, ahogy az üvegházból az égre tekintet.
Alex pedig ott állt, és várt rá… megterített asztallal.
- Szóval ez itt a privát rejtekhelyed? – kérdezte figyelmen kívül hagyva a megterített asztalt.
- Igen, a biosz tantárgyam része volt. – felelte Alex. – Vagyis még senki se tudd róla.
Eszti ezen csodálkozott.
- Úgy látom, te az egyik iskola középpontja vagy – mutatott rá Eszti.
- Ahogy vesszük, de leginkább Peti a suli menője, hisz ő a kosárlabda csapat kapitánya.
Eszti látta rajta, hogy aggasztja a közelgő meccs dolog.
- Aggódsz? – kérdezte Eszti a fiút elé állva, Alex szemébe nézve.
- A szüleim barátai folyton azt mondják:,, a fiadból egyszer sikeres kosaras lesz, légy rá nagyon büszke”. Néha nem tudom, mi akarok lenni.
Eszti megértően mosolygott. A srác nem akar többé kosaras lenni, ő pedig nem akar többé lúzer lenni.
- Hallottam, hogy beszéltél Zsófival – mondta kedves hangon.
De közben fájt a gondolat, hogy Alexnek más tetszik nem ő.
- Igen, beszéltem vele – felelte a fiú megvonva a vállát. – Barátok vagyunk.
Csak te nem akarod, hogy így legyen. – gondolta Eszti csüggedten.
- Tudod Alex én a régi iskolámban én voltam a furcsa lúzer lány. De mikor veled vagyok… csak egy lány vagyok.
- Igen, én is annak látlak – heccelődött a fiú.
Eszti nevetett. Alex az asztalhoz kísérte.
- Hé! Mond csak ki, hogy égő vagyok!
Alex felnevetett. – Furcsa? Igen. Égő? Nem igazán. A tegnapi nap… - halt el a hangja, kereste a szavakat.
- Csodálatos volt az este, még soha nem korcsolyáztam jégen. – Eszti hangjában vágyódásérződött, hogy újra élje az éjszakát. Alex ekkor előre hajolva megcsókolta, a lány halkan sikkantva át adta magát az élvezetnek.
Demetria mielőbb kilépett volna az iskola épületéből minden meleg holmit magára vett, amit talált a táskájában.
Eljutva a házukig gyalog, már kisebb fagyás állt be nála, de mielőbb benyitott volna az erdő felé fordult, és meglátta a farkast, ami őt fürkészte, aztán a sűrű erdőbe rohant, a lány szomorúan tekintett utána, majd a házba lépett.
- Szétfagytam odakint, farkas ordító hideg van – mondta, miközben az anyja felé tartott, aki a konyhában álldogált.
- Mit kérsz? Teát? Kávét? – kérdezte mosolyogva.
Demetria gyanakodva fürkészte. – Na, jó! Mi történt? Olyan vidám vagy! – állapította meg.
Az anyja felé nyújt egy fehér borítékot, és egy lila ajándék zacskót.
- Tessék.
Demi elvette a zacskót, közben próbált mosolyogni.
- Mi folyik itt? – kérdezte.
Halvány gőze se volt, hogy mi folyik itt, de az anyja olyan vidámnak tűnt, hogy rossz érzése támadt.
- Felvettek a Juilliardra! – kiáltott fel az anyja boldogan.
A Juilliardra? Hogyhogy? Mikor?
- Anya? – kérdezte. – Ez valóban igaz?
Egy levelet tartott a kezében.
- Sikerült, kicsim. Felvettek.
- És nem vagy dühös?
Az anyja keze megremegett, hitetlenkedés tükröződött az arcán.
- Miért lennék?
- Azért mert ez nem a Harvard.
- Jaj, édesem… én… - kereste a szavakat. Az anyja kereste szavakat. Az anyjának keresnie kell a szavakat? Ilyen se volt az életben.
- Ó, istenem anya bökd már ki! – Emily hangja robbant a konyhába, a hűtőhöz sétált, Colát vett elő, miközben a húgára mosolygott.
- Kicsim én azt akarom, hogy boldog legyél – mondta az anyja, Demi szemei könnybe lábadtak, hogy ezt hallja az anyja szájából.
- Na nem is volt nehéz, ugye? – kérdezte Emily távozóan.
Demi az anyjával maradt a konyhában. Fojtogatva hullott rájuk a csend.
- Komolyan? – talált a hangjára a lány.
- Igen – Demi arca felderült, most tudatosult benne, hogy felvették a Juilliardra.
- Fel kell hívnom, Vikit!
Sarkon fordult, és kirohant a konyhából. Aztán megfordulva, visszaszökkent az anyjához, és megölelte.
- Szeretlek – mondta az anyja elérzékenyülten.
- Én is szeretlek, anya – válaszolta.
- Demi pénteken családi vacsora lesz, jönnek a nagyszüleid.
Na, ne! – préselte ki magából a levegőt Demi. – És Mrs. Barrowman is itt akar lenni a szülinapodon.
Peti nagyanyja? Hogy a pokolra űzze?
Már rettegni kezdett a saját szülinapjától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése