3. Így kezdődött az egész

Egy barátság vége..

Képzeld el, hogy a gimnázium üdvöskéje vagy. A bőröd napbarnított, hiszen nyáron nem dolgoztál, csak nyugodtan feküdtél a medence partján, közben koktél szopogattál. A gondolataid a srácokon járnak, hogy kit kéne felszedned, hogy még menőbb legyél a gimnáziumban, akinek a nevét sem mondják ki a lúzerek, aki még zenél is. Csokis golyót majszolva emészted a dolgokat, miközben a barátaid körülötted beszélgetnek, hümmögve felülsz, édes mosoly jelenik meg az arcodon, mindig is erre vártál. De, ahogy mint mindig minden ez se tartott örökké. Egy lány szép, mondhatni nem egy szépségkirálynő, életteli pillantásával, és mosolyával felbukkanva felboríthatja a te eltervezett jövődet. Átfut a fejeden, hogy a barátaid miért pártoltak át hozzá. És lefogadod, hogy ő is szexinek találja a te álompasidat. Akkor jut eszedbe, hogyan, hogy is kéne elbánnod vele...nos, Judith Donovan pontosan erre koncentrál. Eddig úgy gondolta csak ő lehet a királynő. Hát, talán végig kéne gondolnia!
Hogy talán még sem...

Viktória Gilmore a szőszi pompon lány bele temette az arcát Judith vállába.
- Áh! Tök gáz, hogy a nyárnak vége, most megint mehetünk vissza a suliba - nyafogta legörbülő szájal.
- Jah, gáz - mondta Judith, közben a száját kente ki piros vadító rúzzsal. - De nézd a jó oldalát mi vagyunk a suli menő csajai, előttünk hever mindenki, szóval nem lesz gáz a suli. Eszter egy intéssel elköszönt az anyjától, és felrántotta vadi új prada táskáját. Kis kora óta vágyott egy ilyen táskára. Hátra rázta hosszú mogyoró barna sörényét.
- Hé, csajok! - Barbara piruettezett hozzájuk. A haját kócos lófarokba fogta, enyhe szél a kiszabadult tincseit lebegtette. Rövid mini fekete szoknyát viselte, hozzá illő alig takaró fehér topot. Barbie volt az egyetlen gimnazista, akinek már ott díszelgett a homlokán a bélyeg "könnyű nőcske".
- Le maradtam valamiről? - ugrott át a kerítésen Dina vidáman. Judith felvonta a szemöldökét a lány nem igazán szexi öltözékén.
- Még nagyon semmiről - szólalt meg Eszter a laptopján pötyögtetve. - Fogalmatok sincs mit akarhat Peter, hogy összehívott minket.
- Biztos valami nő ügye miatt, tartanunk kell a hátunkat - morogta az oda érkező Rebecca, Zsófia kérdőn pillantott a többiekre.
- Nem kéne már itt lenni? - kérdezte Zsófi rezignáltan. Amazok unottan megvonták a vállukat.
- Srácok!
Megfordultak. Peter Swan mászott ki az apja kocsijából, majdnem orra esve. A szülei válása után elkezdett a lejtőn menni, de miután apja találkozott egy nővel, valahogy megváltozott.
Szőkés barna fürtjei az ég felé meredeztek. Judith fintorgott, mikor végig nézett Peter szakadt öltözékén, nem tökéletes a bálkirályi címérre. De ez az öltözékben is szívdöglesztően festett.
Körbe nézett a barátain. Évekkel ezelőtt nem is ismerték egymást, Viki maga volt a szellemes pompon lány hercegnő, míg Judith a suli dívája, Zsófia az okos, Eszter a film örült, és a tudósklub elnöke. Barbie a szex ikon, énekesnő (más néven - a hisztérika), Dina a szép, rajzszakőrős, és Peter az év sportolója, és szépfiúja.
Még tavaly barátkoztak össze kilencedikben. Viktóriával már előtte a nyáron, ő volt számára a legjobb barátnő.
Ez a csapat lett: Forks üdvöskéi. Sok minden történt , amíg idáig eljutottak.
- Úgy örülök, hogy a semmiért kellett ide jönnöm - nyögött fel Barbie, mielőtt gyengéden meglökte volna Dinát.
- Szóval, Peter, miért hívtál össze minket? - kérdezte Judith baljóslatú hangon.
Peter egy ideig hezitálva meredt a cipőjére, majd felemelte a tekintetét. - Úgy tűnik lesz egy húgom.
- Nahát! Apád barátnője terhes? Ez olyan édes - búgta Viki sziporkázó mosollyal.
Peter megrázta a fejét. - Nem, és nem. Ma este fog érkezni az esti géppel.
- Francba! - fintorgott Judith fel állva, közben leporolta a nadrágját. - És mit kezdjünk vele?
- Bevehetnék a csapatba - válaszolta a srác, mire a lány egy pillanatra lefagyott, majd felkacagott.
- Jaj, ez jó vicc volt, Peter - csapkodta meg finoman a srác arcát elsétálva mellette. - Ebbe a csapatba nem fér meg még egy ember - dörmögte a kocsijához tipegve. - Gyere, Viki! - szólt a még füvön üldögélő lánynak, aki felpattanva gyorsan elköszönve bepattant a kocsiba.

 Demetria Swan úgy érezte magát, mint Alice csodaországban. A bőröndjeit Matt az anyja új férje vitte fel a lépcsőn az új szobájába. Az anyja vanília parfümmel bevonva magához ölelte. Erős szorításától Dem felnyögött.
- Anya, megfojtasz! - hörögte. Mikor anyja engedett a szorításon körbe nézett a lakásban, hétköznapi falusi ház, emelettel, a falakon képekkel. Melegséget sugárzott.
- Annyira örülök, hogy itt vagy - simogatta meg az anyja az arcát. - Szeretni fogsz itt, hamarosan megérkezik Peter is a barátaitól. Neked is lesznek - mutatott szigorúan a lányra. - Nem akarom, hogy magányos farkas legyél, mint az előző iskoládban.
Mintha valaha is bele olvadna abba a környezetbe, ahol üres fejű pompon lányok, és sportoló fiúk uralják, na meg persze a dívák.
Brrr! Utálta azt a tudatott, hogy ilyen helyre került, ismét.
- Láthatnám a szobámat? - kérdezte kedvesen.
- Ó, persze! - Az anyja karon ragadva invitálta fel az emeltre. - A te ízlésed szerint rendeztük be.
A szobája...hogy fejezze ki magát, egy tinédzser, hogy ne bántsa meg az anyját, de szobája borzalmas volt, pink falakkal és ugyan olyan szekrényekkel és ággyal, hát a hányinger kerülgette.
Mindig is utálta a rózsaszínt.
Tetet mosollyal az arcán fordult az anyjához. - Jól néz ki - vinnyogta.
- Tudtam, hogy tetszeni fog neked. Hagyom, hogy berendezkedj, hamarosan vacsora.
Becsukva maga után az ajtót, Demi nyögve huppant le az ágyára, egy pillanatra bele szagolt a levegőbe, vattacukor illatot érzet.
Felsóhajtott, mikor hirtelen kivágódott a szobájának ajtaja. Egy nyurga fiú sétált be, vigyorogva.
- Szia!
- Szia! - vágta rá döbbenten meredve a srácra, aki még mindig az ajtóban ácsorgott. - Te ki vagy?
- Peter Swan, de neked csak Peti - kacsintott a lánynak. - Én vagyok a suli kosárcsapat kapitánya...
- És most, hogy ezt elmondtad nekem térdre kéne borulnom előtted? - kíváncsiskodott a lány fintorogva. - Azt lesheted.
- Mi az nem tetszik a szobád, úgy néztél körbe, mintha citromba haraptál volna - nevetett, mire egy párna repült felé.
- Ez egyáltalán nem vicces. Ki nem állhatom a rózsaszínt - nyafogta rezignáltan. - Szóval te leszel az, aki majd holnap körbe vezet?
Peter tagadólag megrázta a fejét. - Nem, nem én leszek. Az igazgató fog kijelölni melléd valakit. Én mással leszek elfoglalva.
- Az egóddal?
Peter döbbenten meredt a kis sündisznóra, aztán jóízűen felnevetett. - Te aztán nem vagy az a szívbajos csaj.
- Nem, egyáltalán nem vagyok. Sose voltam az. - A bőröndjéhez somfordált, hogy kipakoljon belőle. - Ideje valamivel emberivé tennem a szobámat. Vacsoránál találkozunk.
- Jah, vacsoránál - dörmögte Peter.
Eltelt legalább két óra, mikor teljesen végzett a kipakolással, épp az utolsó simításokat végezte a szekrényében, mikor az anyja bekukkantott.
- Kész vacsora - csicseregte.
Az egyetlen amire gondolt az nem a vacsora volt, hanem az, hogy fogja túl élni a holnapi napot a gimnáziumban. Los Angeles utáni élete után áhítozva az ablakon kémlelt ki, nézte, hogy az emberek sétálnak el az utcán.
Asztalhoz ülve fintorgott az anyja főzési tudásán. Mikor lett az anyja konyhatündér?
Tányérra szedett valami krumplihoz hasonló masszát és csirke combot.
Némán hallgatta azok kedves beszélgetésüket, evés közben elmosolyodott.
Úgy érezte, hogy talán egy családhoz fog tartozni.

A suli első napja, sose volt a kedvenc napjai között, már ha voltak kedvenc napjai. Mert erre egyáltalán nem emlékszik. Ideges volt, ahogy az igazgató körbe vezette az iskolában. Olyan, mint egy labirintus, mindenhol folyosók.
És mikor az igazgató egy pompon csoporthoz vezette egy pillanatra megtorpant.
- Viktória Gilmore! - szólította meg az egyik szőke leányt, aki fintorogva előre lépdelt a tökéletes alkatával.

- Igen, igazgató úr?
- Körbe kéne vezetnie Miss. Swan kisasszonyt.
És pont rá esett a választása? - gondolta unottan a lány. Fagyos mosollyal az arcán meredt az igazgató mellett ácsorgó lányra.
- Szia, akkor indulhatunk is - ragadta meg hirtelen a lány karját, mosolya csak addig hatott, míg be nem fordultak a sarkon. - Szóval te vagy Peter húga - nem kérdés volt, kíméletlen állítás.
Demi hunyorogva vonta meg a vállát. - Úgy tűnik. Demetria Swan, de mindenkinek Deminek szólít - mutatkozott be kedvesen, azonban Viki a szekrényébe kotorászva a telefonját megtalálva gyorsan bepötyögött pár sor mondatot, és elküldte Judithnak. - Hahó! - lökte meg kedvesen.
- Jah! Én Viktória Gilmore vagyok, amint látod eléggé elfoglalt, hogy téged pesztráljak, ugye megérted - dünnyögte gúnyosan, vigyorogva intett a közeledő Judithnak. - Most mennem kell edzeni, pá!
Demi a félig üres folyosón ácsorgott, és a lány után pislantott. Biztosra vette, hogy nem fogja kedvelni a lányt. túlságosan kényes volt, és túlságosan ellenszenves.
A falakon lévő plakátokat nézegette, mikor valaki hátulról megragadta és megpörgette.
- Mi a franc! - akadt ki, és orrba vágta az illetőt. Peter fájdalmasan felnyögött.
- Jézusom!
- Megérdemelted, ki az a marha, aki hátulról támad le egy lányt! És mit keresel itt? - szegezte hidegen a fiúnak, amaz az orrát masszírozta. - Nem edzésen kellene lenned?
- De, igen, így gondoltam, hogy jobban beilleszkedj te is jöhetnél.
Demi hátra vetett fejjel felnevetett. - Na, ja a sok pompon csajt lássam, ahogy ugra-bugrálnak egy csapat tahónak. Kösz, nem. Inkább a könyvtárat választanám - fordított hátat a fiúnak, aki ismét megragadta, és magával vonszolta a bepöccent a lányt.
A sportcsarnok nézőtérre tele volt a diákokkal, mindenki a szurkoló lányoknak drukkoltak, Demi duzzogva telepedett le a nézőtér elején. Nyelvét nyújtotta ki a fiúnak, aki nevetve robogott a csapattársaihoz.
- Öhm, hello! - vartyogva köszöntek, felpillantva a Peter egyik barátját pillantotta meg. - Tovább engedsz?
- Aham - fel állt, hogy a lány, elférjen, a sarokban üldögéltek a többiek, azok nem is titkolták, hogy figyelik minden mozdulatát.
Demi unottan meredt előre, majd a táskájába kotorászva előkapta a könyvét, és hátra dőlve olvasni kezdte.
Egészen bele merült az olvasmányba mikor hirtelen mindenki felhörrent és egy sikoltás.
Felpattanva Viki fájdalomtól eltorzult arcát nézte, fel sem eszmélt, hogy elindult a pálya irányába, mikor valaki majd nem fellökte.

Viki nyomorultul érezte magát, ahogy a kórházi ágyon fekve a plafont fürkészte. Judith a maga fenséges stílusában sétált be a kórterembe. Semmi köszönés, semmi jól vagy-al érdeklődött a lány iránt, hanem egyszerűen letámadta a lányt.
- Szóval, akkor annyi lesz a pompon táncolásnak, hmm? - kérdezte gonoszan.
- Nem, ez csak ideig lesz rajtam - makogta a lány megbántottan.
- Ha te mondod - vonta meg a vállát unottan Judith. - Bár már ideje volt felhagynod a szurkolással, valljuk be Viki nem igen illet hozzád.
- Most azért jöttél be hozzám, hogy sértegess, vagy azért, hogy támogass?!- Viki kezdett pokoli dühös lenni a lányra, mikor betoppant a kórterembe Demi Peterrel. Nem tudta mennyi ideig álltak ott, de mind ketten mérgesen meredtek a barna szépségre.
- Oh, hello, Peter! - szökkent fel a székből, hogy arcon csókolja a fiút. - Ma tartok egy bulit nálam, mindenképp gyere el - búgta csábítóan.
Dem fintorogva kikerülve Vikihez sétált. - Szia, jól vagy?
Viki még mindig megbántottan meredt maga elé. - Igen, most már minden rendben. Holnap fognak kiengedni. Gondolom a pompon karrieremnek annyi lesz - hörögte. Judith felkuncogott.
- Ne aggódj ezen, Viki mindig kelleni fog nekem segítő, hogy is mondjam aki hozza nekem a kávét...
- Ez bunkó volt - motyogta Demi a lányra nézve. - Meg szerintem egy lábtörés után is tudsz táncolni - kacsintott Vikire.
- Ő lenne a húgod? - szegezte a kérdést becsmérlően Judith. - Azt hittem a Los Angelesi lányok sokkal divatosak. De, most ideje mennem. Pá! Viki holnap csoport találkozó lesz nálam - mondta még a válla fölött, mielőtt kisétált volna az ajtón.
- Azt hiszem, akkor magatokra hagylak benneteket - vakarta meg tanácstalanul Peter a fejét, és botladozva kisietett a szobából. Demi zavartan nézett a fiú után.
- Szóval miért jöttél? - kérdezte Viki az ablakra meredve. Demi a táskájába kotorászva egy zacskó gumicukrot vett ki.
- Gondoltam, hogy ezt megehetnénk együtt.
- Már vannak barátaim - morrant fel a lány, amaz gunyorosan felhorkantott.
- És milyen jó barátaid vannak.
Letelepedve az ágyra felbontotta a zacskót. - Most kérsz vagy sem?
Viki hezitált, majd kikapta a lány kezéből a zacskót.
Innentől kezdődött a barátságuk, ami talán nem volt még olyan erős, mint amikor Judithtal volt. Teltek a hetek, és egyre jobban kezdte megismerni a lányt, olyan volt Demi, mint egy forgó szél.
Amikor Viki leült, Demi a második adag pudingot majszolta, Peter pedig éppen egy lapon firkálgatott. Az asztal túloldalán Dina Demi felé emelte a poharát. A lánynak fogalma sem volt róla, hogy mire koccintanak,
de mindig készen állt egy kis mulatozásra.
- Akkor koccintsunk! - mondta Dina. - A barátokra!
- A barátokra! - rikkantották egyszere vidáman.